Megkezdődött a kick-box világbajnokság Budapesten

Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette Budapesten a sporttörténelmi kick-box világbajnokság. A sportág történetében először a magyar fővárosban rendeznek olyan vb-t, ahol az összes szakág képviselői egy helyszínen, egy időben küzdenek.

 

A BOK-csarnokban zajló világbajnokság megnyitóján jelen volt dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, dr. Szeneczey Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese, a Kick-Box Világszövetség (WAKO) teljes vezetősége, Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke és Király István, valamint Juhász Gábor, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnökei – többek között.

Az előttünk álló napokban a BOK-csarnokban 60 ország 1500 versenyzőjét láthatjuk. Galambos Péter elnök elmondta, az elmúlt időszakban sok munkát fektettek a szervezésbe, ennek a munkának a gyümölcse pedig egy olyan világbajnokság lett, amilyet korábban nem láthattak a sportág képviselői.

A hivatalos megnyitóval megkezdődtek a selejtezők, a nemzeti szövetségek elnökeit pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke nevében Lezsák Sándor alelnök látta vendégül a Parlament Vadásztermében megrendezett elnöki vacsorán.

A 2017-es világbajnokságnak Kövér László, Szabó Tünde, és Tarlós István, Budapest főpolgármestere a fővédnöke.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS