Megkezdődött az UEFA 40. kongresszusa Budapesten

Az exkluzív környezetben, a Várkert Bazárban tartott nyitóvacsora előtt dr. Csányi Sándor MLSZ-elnök mellett Magyarország miniszterelnöke is köszöntötte az UEFA küldötteit.

Bár a küldöttek többsége már vasárnap este megérkezett Budapestre, a hivatalos program csak egy nappal később, a megnyitót megelőző állófogadással kezdődött el. A hivatalos vacsora előtt Pedro Pinto, az UEFA kommunikációs- és médiaigazgatója köszöntötte elsőként a küldötteket, majd miután megköszönte a különleges vendéglátást Budapestnek, felkérte dr. Csányi Sándort, hogy tartsa meg köszöntőbeszédét.

Az MLSZ elnöke, aki az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja, először megköszönte az UEFÁ-nak, hogy tíz év után ismét Budapest láthatja vendégül a kongresszust, majd kiemelte, az elmúlt évtizedben Magyarország és a magyar futball is sokat változott. Utóbbi főleg infrastruktúrában és az utánpótlás-nevelésben lépett előre, de nem ment el szó nélkül az Eb-re negyvennégy év után kijutó válogatott teljesítménye mellett sem. Csányi Sándor köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek, kiemelve, hogy Orbán Viktor futballszeretetének nagy szerepe volt ezen sikerek elérésében.

Az MLSZ elnöke után Ángel Maria Villar, az UEFA első alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A spanyol szövetség elnöke 22 évesen még az Athletic Bilbao játékosaként járt Budapesten, szép emlékeket őriz az Újpesti Dózsa és a Ferencváros elleni mérkőzésekről. Miután megköszönte a magyaros vendégszeretetet, kiemelte, hogy Magyarország igazi labdarúgóország, ahol még a miniszterelnök is rajong a fociért, így nem véletlen, hogy az utóbbi években két UEFA- és egy FIFA-kongresszust is Budapesten rendeztek, hiszen a futball egyik bölcsőjében érezhetik magukat a sportvezetők. A holnapi nap fontos döntéseinek megemlítése mellett reményét fejezte ki, hogy Michel Platini, korábbi UEFA elnök hamarosan visszatérhet hivatalába.

uefavacsora6 Orbán Viktor zárta a hivatalos megnyitó szónokainak sorát. A miniszterelnök a köszönetnyilvánítás után kiemelte, hogy ugyan a magyar nép mindössze kis százalékát teszi ki a világ népességének, ez nem kell, hogy kishitűséget okozzon, hiszen tehetséggel és kitartással elérhető a győzelem – dominálni nem dominálhatunk, de egy-egy bravúrral célba érhetünk. A magyar futball arany-, ezüst- és bronzkora után ugyan elsüllyedtünk, most példátlan összefogás jellemzi a hazai sportéletet, amit bizonyítanak az újonnan épülő stadionok, a megduplázódó létszám a kiemelt sportokban és az ezek folyományaként is elért eredmények is, mint például a válogatott Eb-szereplést érő teljesítménye.

A hivatalos programban ezután az életműdíjak átadása következett, amely különösen szép pillanatokat hozott a magyar futballnak, hiszen a korábbi kiváló játékos és játékvezető, Palotai Károly is átvehette pályafutása elismeréseként az UEFA Gyémánt-díját.

– Nagy meglepetés számomra ez a díj, ami újra bizonyítja számomra, hogy a futballnál nincs szebb dolog a világon. Rengeteget kaptam a focitól, és különösen jó érzés, hogy ugyan én csak egy közkatona voltam a futballban, mégis ekkora megtiszteltetés érhet, hogy átvehetem ezt a díjat. Ezért nagyon hálás vagyok – mondta meghatódva köszönőbeszédében Palotai Károly.

A kongresszus holnap délelőtt a napirend megtárgyalásával folytatódik a Budapesti Hungexpón.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS