Megkezdődtek Grand Prix számok Budapesten

Az év második Grand Prix-jét rendezték Budapesten a Nemzeti Lovarda szabadtéri pályáján. Az amatőr kategóriában a kvalifikációs számok után huszonhét páros állt rajthoz a fináléban, ahol a díjugrató szakág által biztosított 150.000 forintos pénznyereményért szállhattak harcba a lovasok.

A Karádi László által épített 120 centiméteres alappályát hét lovas tudta hibátlanul teljesíteni, viszont egy lovas visszalépett, így hat lovas jutott be az összevetésbe. A győztes kiléte egészen az utolsó lovaglásig bizonytalan volt, hiszen mindenki remekült lovagolt és sorra döntötték meg az időeredményeket. Az ügetőn már rendkívüli eredményeket elért hajtó, Németh Viktória ezúttal lóháton is bizonyított. Rádiháza Görögtánc nevű lovával nem bízta a győzelmet a véletlenre, hiszen pontosan két másodperces előnnyel ért célba a többszörös amatőr bajnok Debreczeni Évához képest.

60223445 2465465490153134 5351419926718447616 n

A második helyen végző hölgy edzője Göttler Vilmos. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Sáli Gábor tanítványa, Kalános Éva állhatott fel, megelőzve Reisz Fannit Carynával. Ötödik helyen végzett Nagy Evelin és Tristan, hatodikon pedig a Bábolnai GP győztes Baumann Bori.

Az amatőr lovasok után a gyermekeké volt a főszerep, akik 125 centiméteres magasságon versenyeztek a vasárnapi fináléban a Horze Lovasáruház által felajánlott 200.000 forint értékű tárgyjutalmakért.

Az alappályát ketten tudták hiba nélkül teljesíteni, így közöttük dőlt el a Grand Prix sorsa. Az összevetésben elsőként induló Bertók Viktor által felkészített Gulyás Dominik minden lehetséges helyen rövidített, így egy gyors, ámde négy hibapontos pályával zárta a versenyt. Füzér Gábor tanítványa, Kiss Lizanna ezek után a biztos hibátlan taktikáját folytatta, viszont lova, Gina Rosina verőhibát vétett az összetett ugrás B eleménél, ami a második helyet jelentette számukra.

Leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel Ifj. Szuhai Gyula végzett a harmadik helyen Lawisangost lovagolva, megelőzve a bábolnai ezüstérmest, Kelemen Zsolt Pétert és Chester 91-et.

A felnőtt nagydíjat a Digi Sport 3 ma este 22:00-kor közvetíti.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS