Megkezdtük a hatodik Talent-szezont

Hatodik éve folyik a Talent Program tehetségkutató és tehetséggondozó képzése. 
 
A 2019-2020-as szezont a díjugratók edzőtáborával kezdtük meg tizennégy lovas részvételével, öt osztályba rendezve. A 2019.november 15-17-én zajló edzőtábornak a Nemzeti Lovarda adott otthont.
 
Vezető edzőnk idén is, az elmúlt évekhez hasonlóan, John Ledingham, ír szakember volt. Az őt segítő edzőnk és előadónk: Janik Attila. Az edzések menetét pedig Stróbl Dorottya, a Talent Program felelős vezetője is figyelemmel kísérte. 
 
75137223 797685907341326 7958146616450351104 n
 
A három edzés nap egymásra épülő, fokozatos nehézségi fokú lovaglás-technikai feladatok elé állította a lovasokat. John szerint a lovaglások színvonala évről évre fejlődik, bár a kezdetek az újaknak mindig okoznak egy kis nehézséget, de összességében elégedett volt a csapattal. 
A lovaglás mellett megkezdtük a lovasok fizikális vizsgálatait is, nyugalmi – és antropometriai méréseket végzett Protzner Anna és segítő csapata. 
A mérések alapján funkcionális edzés terv készül a lovasok részére, illetve speciális bemelegítő torna vár rájuk a következő táborokban.
Csoportosan vettek részt sportpszichológia foglalkozáson, ahol Tolnai Nórával a célállítás, a motiváció témakörökön túl betekintést nyertek a  mentál tréning és az imagináció alapjaiba.
 
75429491 797457777364139 8516215876410671104 n
 
Elméleti képzést Janik Attila és John Ledingham tartottak a lovasok részére, a szombati napon kiscsoportos videó-elemzéssel egybekötve.
Gyakorlati foglalkozást Nagy Vivi tartott, a szokásos istálló gyakorlat mellett az állatorvosi vizsgálatra való felvezetést bemutatva a lovasoknak.
 A táborban nagy segítségünkre volt: Janik Valéria és Budainé Böröndi Kata, akik csapatépítő játékokkal és gólya-avatással színezték az esti programunkat.
 
73523444 797685830674667 6113297165969260544 n
 
A november 23-24-ei hétvégén a díjlovas csapatunk edzőtáborára készülünk. Hozzájuk Johan Rockx, holland szakembert várjuk.
A díjugratóink februárban folytatják a képzést, addig több résztvevőnkkel és ez edzői kar tagjaival az Arénában találkozhatunk majd. 
 
Drukkoljunk nekik közösen!

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS