Meglepetés a világligában – Szerbia pontot hullajtott

szerbiafelkeszulesitorna201607

Botlott a Szerbia a megfiatalított válogatottal. Dejan Szavicsék nem várt nehézségekbe ütköztek…

szerbiafelkeszulesitorna201607

Már a Világliga harmadik fordulóját rendezték meg. A legnagyobb meglepetést Szerbia okozta ebben a körben. Mint ismeretes, Dejan Szavics csak két olimpiai bajnokot hívott be a szlovákok elleni csapatába, ami mint utólag kiderült megbosszulta önmagát. A szerbek Novákyban izzadtak meg, hiszen a rendes játékidőben döntetlen született Lukasz Semanék ellen. Az ötmétereseket aztán a vendégek bírták jobban. A Rasovics testvérek a meccsen kilenc góllal jelentkeztek, de Dusan Mandics is négyet vágott. A csoport másik találkozóján a németek is ötméteresek után győzték le a roánokat.

Ami a további mérkőzéseket illeti a B-csoportban nem született meglepetés, hiszen a görögök otthon verték a franciákat, míg a horvátok idegenben győzték le a hollandokat. Az olaszok sok fiatallal hozták a házi feladatot és a grúzokat simázták le.

Világliga, 3. forduló: (európai selejtezőkör)

2017. janáur 10., kedd:

A-csoport

Szlovákia – Szerbia 11-11 (2-4, 3-2, 2-1, 4-4; ötméteresek után: 6-7 )

Szlovákia: Hoferica, Furman, Zatovic, Maros Tkac 3, Durik 1, Molnar, Seman 3, Marek Tkac 1, M. Uradnik, Polovic 1, Kolarik 1, Balaz 1, J. Uradnik.

Szerbia: Risticevics, Mandics 2, S. Rasovics 4, Lazics, Subotics 1, Vico 1, Drasovics 1, V. Rasovics 1, Jaksics, F. Radojevics, Stojanovics 1, Jankovics, Dobozanov.

Németország – Románia 10-10 (2-2, 5-3, 1-2, 2-3, ötméteresek után: 4-3)

Tabella: 1. Szerbia 8 pont, 2. Románia 3 pont, 3. Szlovákia 3 pont, 4. Németország 0.

B-csoport

Görögország-Franciaország 16-7 (4-3, 4-1, 5-2, 3-1)

Görögország: Flegkasz, Gennidouniasz 1, Kapotszisz 2, Argiropoulosz, Dervisisz 1, Tigkas 1, Pontikeasz, Delakasz, Mourikisz, Kolomvosz 2, Gounasz 5, Vlachopoulosz 3, Tsortzatosz.

Franciaország: Noyon, Saudadier, Bachelier, Dino, Blary 1, Rocchietta 1, Crousillat 3, Izdinsky 2, Monneret, Laversanne, Vanpeperstraete, Cannone, Dubois.

Hollandia – Horvátország 7-18 (1-4, 0-5, 2-5, 4-4)
Gólszerzők: Muller Lendhout 2, Koopman 2, Lucas 1 ill. Setka 6, Bukics 3, Fatovics 2, Sukno 2, Garcia 2, CAgalj 1, Lozina 1, Buslje 1

Tabella: 1. Horvátország 9 pont, 2. Görögország 6 pont, 3. Hollandia 3 pont, 4. Franciaország 0 pont.

C-csoport

Olaszország-Grúzia 14-5 (1-2, 5-1, 3-1, 5-1)
Gólszerzők: Fondelli 3, Di Fluvio 2, Gitto 2, Velotto 2, Gallo 2, Dolce 1, Bodegas 1, Alesiani 1 ill. Bitadze 2, Jelaca 2, Meschi 1

Szabadnapos: Oroszország

Tabella: 1. Olaszország 6 pont, 2. Oroszország 3 pont, 3. Grúzia 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS