Meglepetés: Ő lehet a Honda egyik versenyzője

WTCC

2015. december 23. szerda, 17:18

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI, TCR International Series

A Gabriele Tarquinitől való búcsúzás után Tiago Monteiro mellett Michelisz Norbert neve került kapcsolatba a Hondával, de valószínűleg a mezőny egyik bajnokával fognak rajthoz állni a japánok.

A magyarországi WTCC-rajongók számára kicsit ijesztő lehet a hír, de a Motorsport.com tudni véli, hogy az eddig is a Honda gyári csapatában versenyző Tiago Monteiro maradása mellett Michelisz Norbert ülhet át a motorolaj-cég által szponzorált autóba – ez eddig nem is volt meglepetés. Az viszont igen, hogy a hírek szerint az elmúlt két szezont a Ladánál töltő 2012-es világbajnok, Robert Huff ülhet át a harmadik Type-R-be.

A brit nemrég még úgy nyilatkozott, hogy komoly előrelépést vár a Ladától, hiszen amíg 2014-ben két győzelmet is szerzett, idén nem sikerült a dobogó tetejére lépnie a Grantával. A Motorsport.com meg is kereste az orosz csapatot, de nem kívánták kommentelni a brit pilóta esetleges távozását. Ami azt illeti, a lehetséges partnerkapcsolatnak már jelét adták a felek, hiszen Makaóban Huff egy lilára pingált Honda Civickel nyerte meg a miniállam első futamát.

A Honda WTCC-csapatánál múlt héten indultak be a változások, amikor a japánok megköszönték a veterán Gabriele Tarquini szolgálatait, aki erre azt válaszolta, hogy a csapatnál kora miatt döntöttek a távozása mellett.

Forrás: www.formula.hu – RSS