Megmutatták Szoboszlai Dominik és Hajdú B. István duettjét, amit a mesterséges intelligencia írt

A focista és a kommentátor a magyar válogatottról és a szurkolóiról dalol a mesterséges intelligencia kreálta dalban.

FOCI-EB 2024

A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet!

Újra akcióba lépett a Full of Stars Project, amely az év elején már közzétett egy dalt, amelyet a mesterséges intelligencia írt meg úgy, mintha Szoboszlai Dominik és Azahriah duettezne.

Szerdán publikálták az Ez a szív című dalukat, amelyben ezúttal a magyar futballválogatott csapatkapitánya mellett Hajdú B. István sportkommentátort rappeltetik meg a pénteken kezdődő Európa-bajnoksághoz kapcsolódva.

A produkció elkészítésében sem Szoboszlai, sem Hajdú B. nem vett részt, a kliphez írt szövegből kiderül, hogy most is mesterséges intelligencia által szimulált hangok hallhatók. „A zene és a szöveg viszont nem mesterséges intelligencia műve, valódi személyek írták és vették fel. Az AI-jal csupán a rögzített hangok lettek Szoboszlai és Hajdú B. hangszínére formálva” – tették hozzá.

A dalban ilyen sorokkal is lehet találkozni:

Hajrá, Magyarország!
Az Aranycsapat földje
Hajrá, Magyarország!
Piros-fehér-zöldbe!
Hajrá, Magyarország!
Egy futballnemzet,
a gólt úgy ejtjük, hogy
ott van, b*szd meg!”

A Full of Stars maszkot viselő és eltorzított hangú „frontembere” az első dalt követően a Fókusznak nyilatkozott. Azt mondta, az a céljuk, hogy a mesterséges intelligencia segítségével olyan feldolgozásokat hozzanak létre, amilyenek valószínűleg sosem születnének meg.

SZOBOSZLAI x HAJDÚ B. – EZ A SZÍV [EB 2024 – AI VOICES]

A dalban Szoboszlai Dominik és Hajdú B. István mesterséges intelligencia által szimulált hangja hallható, valójában nem ők készítették a felvételt, nem valós közreműködésről van szó! A zene és a szöveg viszont nem mesterséges intelligencia műve, valódi személyek írták és vették fel. Az AI-al csupán a rögzített hangok lettek Szoboszlai és Hajdú B.

Írta a HVG

A Megmutatták Szoboszlai Dominik és Hajdú B. István duettjét, amit a mesterséges intelligencia írt bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.