Megnőtt az étvágy a női A-válogatottnál

Az első lépést megtettük a második hely megszerzéséért Eb-selejtező csoportjukban, holnap újabb fontos lépés jöhet.

Női A-válogatottunk a múlt héten fontos három pontot szerzett Eb-selejtező csoportjában, de a horvátok legyőzése csak egy állomás volt a sorozatban, ezt kedden egy újabb követi. A Markó Edina vezette együttes vasárnap érkezett meg Szentpétervárra, ahol kedden 17.00 órától a nálunk magasabban rangsorolt, és az elmúlt évek eredményei alapján a mieinknél jóval esélyesebbnek tartott oroszok ellen lép pályára.

A magyar csapatból mindenki egészségesen, harcra készen várja az összecsapást, a múlt heti siker jót tett a hangulatnak, és meghozta a játékosok önbizalmát is, mindenki bízik benne, hogy nemcsak szoros mérkőzést sikerül játszani az oroszokkal, hanem számunkra kedvező eredménnyel zárul az összecsapás.

– Olyan pozícióba kerültünk, ami bizakodásra adhat okot, innentől kezdve az oroszoknak kell jobban izgulniuk. Hazai pályán nekik kötelező a győzelem, mi viszont csak nyerhetünk – jelentette ki Markó Edina, a mieink szakvezetője. – Arra készülünk, hogy két egyenlő képességű csapat lesz a pályán, nagyon bízom benne, hogy ezúttal felénk billen a mérleg nyelve, berúgjuk a helyzeteinket, és talán nem kapunk gólt.

A hétfői edzésen Tálosi Szabina és Fenyvesi Evelin is nyilatkozott az MLSZ TV-nek, és mindketten úgy vélekedtek, hogy akár győzelmi esélyeink is lehetnek az oroszok ellen.

A két csapat tavaly november végén a Pancho Arénában mérkőzött meg egymással, akkor az oroszok 1-0-ra nyerni tudtak. A mieink jelenleg a második helyen állnak a csoportban 7 ponttal, az oroszok 4 pontot gyűjtöttek, de még csak háromszor léptek pályára a sorozatban.

A kedd délutáni edzés képei:

Forrás: www.mlsz.hu – RSS