Megragadnák az esélyt a távlati csapat tagjai

A vasárnapi regeneráló edzést követően hétfőn tesztekkel folytatták a felkészülést a Bernd Storck szövetségi kapitány által kijelölt távlati csapat keretének tagjai Telkiben.

A délelőtti munka kezdete előtt Bernd Storck szövetségi kapitány, illetve a keret két tapasztaltabb játékosa, Lang Ádám és Dibusz Dénes vett részt sajtótájékoztatón. A kapitány elárulta: a most lehetőséget kapó játékosok közül többen az A-válogatott tavaszi felkészülési mérkőzésein is bizonyítási lehetőséget kaphatnak.

– Arra szeretném kihasználni ezt a négynapos összetartást, hogy lehetőséget kapjanak azok a játékosok, akik az elmúlt három-négy évben az U21-es válogatottban szerepeltek, vagy tagjai voltak a 2009-es U20-as vb-csapatnak, illetve jó teljesítményt nyújtottak ősszel klubjaikban – mondta a szövetségi kapitány. – Egyeztettem Róth Antallal is, aki a kerettagok jelentős részének edzője volt a válogatottban, és ő megerősített abban a hitemben, hogy a mostani kerettagok tehetséges labdarúgók, akik megérdemlik az esélyt a bizonyításra. A stábom tagjaival együtt szeretnénk jobban megismerni őket, úgy gondolom, többen közülük a tavaszi felkészülési mérkőzéseken is pályára léphetnek majd.

Újságírói kérdésre válaszolva a kapitány úgy fogalmazott: ígéretet egyetlen játékosnak sem tenne az Eb-részvételre, de nem fogja elfelejteni, kik segítették a csapatot a pótselejtezőkön.

– A csapat gerince körvonalazódik, látjuk azt, hogy kikre számíthatunk a tornán, de ígéretet senkinek sem tennék arra, hogy ott lesz az Eb-keretben. A pótselejtezőn pályára lépő futballisták nagy része megérdemli, hogy játsszon a kontinensviadalon, de tovább figyelünk mindenkit, természetesen tavasszal a klubjaiknál is bizonyítaniuk kell a játékosoknak. Az Európa-bajnokság előtt egy-két változás lehet a norvégok elleni kerethez képest, de nincs szó arról, hogy negyven játékos közül választanánk ki a végleges csapatot – mondta Bernd Storck.

edzes2

Bernd Storck az Európa-bajnoki felkészülésről szólva elmondta: elsőként egy olyan alapot kell létrehozni, amire a későbbiekben építeni lehet, vagyis fizikálisan kell felkészíteni a játékosokat, s majd ezt követően kap szerepet a taktika, illetve a júniusi csoportellenfelekből való felkészülés.

Az Eb-felkészülésünk első szakasza február 20-án kezdődik, majd március végén egyhetes összetartáson vesz részt a csapat, melynek végén nemzetközi mérkőzést is játszik. Az áprilisi edzőtáborról még később egyeztet a kapitány a klubokkal, majd május 8-tól kéthetes külföldi edzőtáborozás veszi kezdetét 28 játékossal (a Magyar Kupa-döntőn résztvevő játékosok 14-én csatlakoznak a kerethez). Május 23-tól június 2-ig ismét külföldön edzőtáborozik az együttes (ezúttal 25 játékossal), majd június 5-én utazik el Franciaországba a válogatott a végleges kerettel.

– Szeretnék köszönetet mondani a hazai kluboknak, mert kivétel nélkül partnerek voltak a felkészülés kialakításában, és sikerült olyan programot kialakítani, amely a csapatok érdekeit és a válogatott érdekeit egyaránt jól szolgálja – tette hozzá a kapitány.

A sajtótájékoztatón résztvevő Dibusz Dénes és Lang Ádám egyetértettek abban, hogy mindhárom Eb-csoportmérkőzésen, az osztrákok, az izlandiak és a portugálok ellen is lehet esélyünk a pontszerzésre, vagy akár a győzelemre is.

– Nem kaphattunk, nem is kaptunk gyenge ellenfelet, úgy érzem, kiegyenlített csoport lesz a miénk. Azt megígérhetjük, hogy minden ellenfelünk dolgát megnehezítjük majd – mondta Dibusz Dénes az Eb-sorsolásról, míg Lang Ádám hozzátette: kis szerencsével akár a csoportból való továbbjutásra is lehet esélyünk.

– Bár kimerítő ősz van mögöttünk, senki számára nem jelent problémát, hogy erre a hétre még mozgósítsa erőtartalékait, és megpróbáljon élni a lehetőséggel. A mostani edzőtáborozáson elsősorban a fiatalabbak kaptak helyet, biztos vagyok benne, hogy mindenki igyekszik megragadni az esélyt, és megmutatni, hogy számíthat rá a későbbiekben a szakmai stáb – fogalmazott Dibusz Dénes.

– A korábbi mérkőzésekre is igaz volt, hogy azok a labdarúgók, akik edzésen jó teljesítményt nyújtanak, minden további nélkül megkaphatják az esélyt a mérkőzéseken is a válogatottban, ezért is fontos, hogy mindenki megpróbálja kihasználni az ehhez hasonló alkalmakat – tette hozzá Lang Ádám.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS