Mégsem szerzett pontot Alonso

F1

2015. október 11. vasárnap, 16:37

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

A futamot követően időbüntetéssel sújtották Fernando Alonsót, így lecsúszott a pontszerzésről, ennek ellenére nagyon elégedett volt az autóval és a csapat teljesítményével.

Fernando Alonso és a McLaren nem is remélték, hogy Szocsiban a legjobb tíz autó között küzdhetnek – végül azonban úgy alakult, hogy Alonso a 10., Button pedig a 9. pozícióban zárt. A futamot követően azonban a kétszeres világbajnok pályaelhagyás miatt 5 másodperces büntetésben részesült és a tizenegyedik helyre csúszott vissza – így viszont lemaradt a pontszerzésről. A kétszeres világbajnok még a szankció kiszabása előtt nyilatkozott a hétvégéről.

Alonso

Alonso sem számított arra, hogy a McLaren Szocsiban mindkét autójával pontszerző helyen érhet célba. „Ez egy nagyon pozitív nap volt számunkra” – nyilatkozta a spanyol. „Remek eredmény egy olyan helyen, ahol nem számítottunk arra, hogy versenyképesek lehetünk. Az autó egészen jól teljesített a versenyen, úgy tűnt, jobban tudunk vigyázni az abroncsokra is, mint a többiek.”

Habár a Japán Nagydíjat meglehetősen feszült állapotban hagyta el Alonso, ráadásul a rádión keresztül is feldúltan beszélt az autóról – egészen pontosan a Honda motorjáról, most nagyon boldog, hogy csapattársával, Jenson Buttonnal mindketten pontszerző helyen tudtak célba érni. „Elégedett vagyok a hétvégével. Úgy tűnik, a helyes irányba haladunk, sikerül előrelépéseket tennünk. Remélhetőleg az USA-ban még jobb lehet a teljesítményünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS