Megszólalt a Dinamo Kijev tulajdonosa, aki állítólag 6 milliárd forinttal menekült Magyarországra

Néhány hete, ukrajnai sajtóértesülések alapján számoltunk be arról, hogy Ihor Surkis, a Dinamo Kijev dúsgazdag tulajdonosa – valamint testvére, a korábbi szövetségi elnök és UEFA-alelnök, Hryhorij – már az orosz invázió harmadik napján elhagyta Ukrajnát, és jókora pénzösszeggel (6 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárral) méregdrága autója csomagtartójában Magyarországra menekült.

Az Ukrayinska Pravda c. lap szerint a két Surkis február 26-án, 23 óra körül távozott Ukrajnából és az ország elhagyásakor nem jelentették be a vámhivatalnak a készpénz birtoklását és elszállítását, amit egyébként az ukrajnai törvények is előírnak. A lap hozzátette, hogy a magyar határon azonban a helyi vámtisztviselőknek már beismerték, hogy mekkora összeggel érkeztek.

Ігор та Григорій Суркіс – олігархи незаконно вивезли з України 17,6 млн доларів, ДБР порушило справу » Слово і Діло

(Ihor és Hryhorij Surkis)

Ihor Surkis friss nyilatkozatában nagyobb részt cáfolta a hírt, mondván csak ellenségei állítják, hogy elmenekült a hatalmas összeggel a csomagtartójában.

Senki sem menekült el. Én Ukrajnában voltam, amíg el nem vittem a játékosokat a családjukkal együtt. És csak ezután mentem el. Azt a tényt pedig, hogy 17 millió dollárt vettünk ki, csak beteg képzeletű emberek találhatták ki.

Magyarországi ügyvédeket kellett felbérelnünk, hogy kérelmet nyújtsunk be a határszolgálathoz, és már elküldtük a hivatalos választ Ukrajnába is, ott megerősíthetik, hogy teljesen legálisan távoztunk az országból. A bátyám ma Ukrajnában van, már teljesen felépült a koronavírus-fertőzésből, ami akkor sújtotta, amikor távozott az országból vele. Már a Parlamentben is volt. Az ő álláspontja a háborúról ugyanaz, mint az enyém. A bátyám többet tett az országért, mint ezek a mai futballszereplők együttvéve. A 2012-es Eb teljes egészében az ő érdeme volt. A mostani vezetők pedig csak azt tudják, hogyan bújjanak hazafias jelszavak mögé.

63 éves vagyok, és úgy gondoltam, hogy jobb lesz elmenni és külföldről segíteni a hazánkat, mint a Dinamo-központ pincéjében ülni. A családommal segítünk szeretett Ukrajnánknak, de nem is akarom ezt reklámozni. Azt leginkább azok teszik, akik nem csinálnak semmit. Ha valamilyen esetben szükség lesz rám Ukrajnában, akkor beülök az autóba, és minden gond nélkül hazamegyek

– fogalmazott a fiatalabbik Surkis a sport.ua cikke szerint.