Megszólalt a takarító-csapatigazgató

F1

2016. február 8. hétfő, 10:19

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: DPPI

Valószínűleg a tavalyelőtt megszűnt Caterham volt az F1 történetének egyetlen istállója, ahol egy korábbi üzemi takarító igazgatói posztra került – nem fordult jobbra az élete a felemelkedéstől.

A 2010-ben a szép emlékű HRT-vel és a jelenlegi Manor elődjével együtt, Lotus néven az F1-be érkező Caterham csapata számos viszontagság után a 2014-es idény végén szűnt meg. Az alapító, Tony Fernandes az év korábbi részében döntött úgy, hogy kiszáll a királykategóriából, de ekkor még egy rejtélyes, Engavest nevű befektetőcsoport megmentette az istállót.

Már akkoriban is komoly visszhangot kapott a rejtélyes vezetőség: a csapatfőnöki pozícióban szinte havonta váltották egymást a különböző emberek, tanácsadóként a nagy F1-es rutinnal rendelkező Colin Kolles tűnt fel, az igazgató és az egyedüli részvényes viszont egy egykori román futballista, Constantin Cojocar volt, aki nem sokkal korábban még takarítóként dolgozott…

caterham_d

A Times beszámolója szerint a csapat összeomlását és annak körülményeit jelenleg a brit és a román hatóságok is vizsgálják. A lap újságírói felvették a kapcsolatot Cojocarral, aki épp Romániából készült Angliába utazni egy meghallgatásra. A takarítóból lett F1-es igazgató szavaiból kiderül, hogy sorsa egyáltalán nem fordult jobbra, mióta „felkarolta” őt a Caterham egyik vezetője:

„A vizsgálatot kezdeményező hatóságok tudják, hogy ott voltam, problémáim lehetnek” – mondta Cojocar. „Nincs semmilyen bevételem, egyedül a feleségemtől kapok pénzt, miközben a bank fenyegeti a házat, melyben élünk, s fennáll a veszélye, hogy elveszítjük. A banki hitel, a Caterham-ügy, valamint a román és a brit vizsgálat okozta stressz miatt ráadásul a cukorbetegségem is egyre rosszabb lett…” – tette hozzá a Caterham-sztori egyik legkülönösebb szereplője.

Forrás: www.formula.hu – RSS