Megtévesztették, de a Red Bull visszatalált a helyes útra

Danyiil Kvjat (Fotó: Xpbimages.com)

Danyiil Kvjat (Fotó: Xpbimages.com)

Miközben erőforrásukról nem mondható el, hogy jelentős javuláson ment volna keresztül, az elmúlt pár nagydíjhétvégén így is látványos javulást mutatott a Red Bull-istálló. Magyarországi kettős dobogója után lóerőhátrányuk ellenére Spában is jól szerepeltek: Daniel Ricciardónak kiesése nélkül talán még a dobogóra is lett volna esélye, míg Danyiil Kvjatot a negyedik helyen intették le. Mindez jól mutatja, hogy az osztrákok az év első felében nem csupán a Renault miatt szenvedtek – amíg nem tervezték át autójuk elejének aerodinamikáját, karosszériájuk is eléggé bizonytalanul működött.

Danyiil Kvjat szerint ugyanakkor mindez jórészt szintén a Renault gyengélkedésének számlájára írható. „Ha őszinték akarunk lenni, eléggé aggódtunk az év elején” – ismerte el az orosz ezzel kapcsolatban a Motorsportnak. „Annyira kevés kilométert tudtunk teljesíteni, hogy egyszerűen nem tudtuk működésre bírni a karosszériánkat. A szezon európai részétől aztán egyre jobban kezdtünk boldogulni a karosszériával, most pedig azt mondhatom, hogy visszatértünk oda, ahová tartozunk, azaz a legjobbak közé. Jó látni ezt a színvonalat, remélhetőleg így is folytatjuk. Jelenleg híján vagyunk a lóerőknek, de a srácok ezt is meg fogják oldani.”

Kvjaték sokszor panaszkodtak az elmúlt időszakban annak kapcsán is, hogy motorgondjaik miatt ütőképes karosszériájukat sem használhatják megfelelően, hiszen alacsony végsebességüket csak kisebb leszorítóerővel tudják kompenzálni, ami csökkenti egyik legnagyobb fegyverük hatékonyságát. Az orosz abban bízik, hogy a Renault által az év későbbi szakaszában bevetett (ha ugyan sor kerül rá) új motorral ez a helyzet is megváltozhat. „Köztudott, hogy mi nem használhatjuk úgy az autónkat, ahogyan szeretnénk, miközben más csapatoknak nincsen így megkötve a kezük. De egyre jobban megtanulunk alkalmazkodni ehhez, és már egyre magabiztosabbak is vagyunk” – mondta Kvjat.

„Még ezen korlátok mellett is versenyképesek tudunk lenni, amit jó látni. A mostani szezon során egyre jobban alkalmazkodtunk, és megtanultuk, miként válhatunk versenyképessé azokon a pályákon is, amelyek nem fekszenek nekünk – mint például Spa. Jó lesz, ha végre kapunk némi plusz segítséget a motorpartnerünktől is az erő által dominált részeken, ez ugyanis jelenleg még hiányzik. Remélhetőleg hamarosan megkapjuk a módosított motorspecifikációt, aminek működnie kell.”

A Red Bullnak addig ugyanakkor azzal a motorral kell boldogulnia, ami a rendelkezésére áll. A hétvégén Szingapúrban is, ahol mivel nem kap olyan hangsúlyos szerepet a motorerő, jó esélyük nyílhat karosszériájuk erejének újbóli igazolására. A csapatnak az ottanihoz hasonló lassabb és/vagy utcai helyszíneken már idén is jobban ment, mint általában: Monacóban mindkét versenyzőjük a negyedik-ötödik helyet szerezte meg az időmérőn és a versenyen is, míg Magyarországon idei első dobogós helyezéseiknek örülhettek. Szingapúr ráadásul már 2014-ben is kedvező helyszínnek bizonyult számukra: akkor Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo a 2-3. helyen ért célba.

Forrás: www.telesport.hu – RSS