Megújítja vezetőedzője szerződését az AS Roma – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az AS Roma vezetősége hamarosan meg fogja hosszabbítani beugró vezetőedzője szerződését…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

Matteo Moretto információi szerint az AS Roma a következő napokban hivatalosan is bejelentheti, hogy a klub további három évvel, 2027-ig megújítja az idény közben kinevezett vezetőedzője, Daniele De Rossi szerződését.

A 40 éves szakember José Mourinho menesztését követően januárban vette át a “farkasok” irányítását. De Rossi vezetésével a fővárosi együttes 25 mérkőzésből 14-et nyert meg hat döntetlen és öt vereség mellett, és a bajnokság utolsó fordulója előtt a hatodik helyen áll, így még van esélye a BL-indulás kiharcolására. Emellett a Roma az Európa-ligában egészen az elődöntőig versenyben volt. A klub vezetősége elégedett az egykori klubikon edzői munkájával.

A 2006-os világbajnok védekező középpályás gyakorlatilag az egész aktív pályafutását a római klub alkalmazásában töltötte. De Rossi 2001 és 2019 között 616 mérkőzésen 63 gólt szerzett a fővárosi csapat színeiben, miközben két Olasz Kupát és egy Olasz Szuperkupát nyert velük. Edzőként korábban 2022 októbere és 2023 februárja között vezette a SPAL-t a másodosztályban, amely azonban irányítása alatt 17-ből csak három meccset nyert meg, majd menesztése után kiesett a Serie B-ből.

fociclub

A Megújítja vezetőedzője szerződését az AS Roma – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.