Megújulhat és hosszabbíthat a Hungaroring – de a résztvevők így is szeretik!

Hungaroring (Fotó: Moy / XPB Images)

Hungaroring (Fotó: Moy / XPB Images)

A nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós pénteken találkozott Bernie Ecclestone-nal, s vázolta neki, milyen módon kívánják felújítani a magyar versenypálya létesítményét. A Hungaroring felújításának szükségességéről már az előző évben is lehetett hallani, s most úgy fest, az ehhez szükséges állami támogatás is a rendelkezésükre áll majd. A miniszter a megújulásért cserébe ugyanakkor szeretné meggyőzni Ecclestone-t a pálya jelenleg 2021-ig szóló szerződésének öt évvel való meghosszabbításáról.

A pálya megújulása Seszták Miklós szerint több éves projekt lesz. „Legalább három évről beszélünk. De a legfontosabb dolgokkal kell kezdenünk: a terveken még mindig dolgozunk, az első lépést pedig az új aszfaltréteg jelenti majd” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt követően a tribünt, valamint az épületeket is szeretnék felújítani.

„Ez az ország egyik legfontosabb sporteseménye, ezért szeretnénk olyan sokáig megtartani, ameddig csak lehet” – tette egyértelművé hosszabbítási szándékunkat a miniszter. Ha az egyeztetések eredménnyel zárulnak, a magyar futam 2026-ig szóló szerződést kaphat Ecclestone-tól.

Miközben a Hungaroring vezetősége tehát a pálya megújulásán dolgozik, a Forma–1 résztvevői már most is elégedetten nyilatkoznak a magyar pályáról. Jóllehet, a Magyar Nagydíjat időnként az a vád éri, hogy a kevés előzési lehetőség miatt unalmasak a futamok, a versenyzők többsége kedveli a Hungaroring vonalvezetését. Lewis Hamilton még a hétvége elején elmondta, mennyire szereti az őt a gokartos időkre emlékeztető kanyargós aszfaltcsíkot, s emellett a szurkolók meleg fogadtatását is kiemelte. Bírálatot csak két fiataltól hallhattunk. Max Verstappen a hétvége előtt Mickey egér pályának nevezte a Ringet, míg Danyiil Kvjat elmondta: „A Forma–Renault 2.0-ban szerettem itt versenyezni, de úgy gondolom, a modern Forma–1 számára ez már talán túl szűk pálya.”

A csapatfőnökök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, kevesen értenek egyet az orosszal. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a kérdésre, mit alakítana át elsőként a mostani pályán, elmondta: „A sajtószobát! Ezen lenne a legfontosabb változtatni. Szerintem a pályát hagyhatják, ahogy van, nagyszerű. Élvezetes helyszín, más, mint a többi, és valamiért mindig jó versenyek kerekednek az itteniekből. Szóval szerintem a versenyzők szeretnek itt versenyezni, a város is nagyszerű, öröm ide jönni. És jó hírnek tartom, hogy 2026-ig hosszabbíthatnak, ez jó a Forma–1 számára.”

Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója egyetértett Hornerrel. „Ez egy érdekes pálya – a mi, azaz a gumigyártó szempontjából különösen. Jó a vonalvezetése, a szurkolók is imádják, ami csak pluszt jelent. A város pedig nagyon szívélyesen fogad minket – szóval nem sok rosszat tudnék mondani. Ha folytatják, szerintem azzal mindenki elégedett lesz.”

A Manor sportigazgatója, Graeme Lowdon a Ring vonalvezetésének természetességét dicsérte. „Nekem különösen tetszik, hogy a pálya követi a helyi domborzatot. Sosem vezettem rajta, de biztosra veszem, hogy fantasztikus élmény. Csak akkor kéne lapossá tenni, amikor esténként végigfutunk rajta… De amúgy én nem nyúlnék hozzá a pályához.”

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost egyedül a garázsokon változtatna. „Talán növelném a garázsok méretét, mert eléggé kicsik. De magának a pályának olyannak kell maradnia, amilyen. És Budapest is fantasztikus, az infrastruktúra is remek. Én mindig szerettem ide jönni” – jelentette ki az osztrák.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS