Megúszta a BL-őrjöngést a PSG: Azt büntette meg az UEFA, aki már a klubnál sincs

A spanyol és francia sajtó szerint a sportigazgató mellett a klub tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi is nehezen viselte a BL-búcsút, erőszakosan léptek fel az öltözőfolyosón, és be akartak jutni a holland játékvezető, Danny Makkelie öltözőjébe.

Az UEFA a játékvezetői jelentés megállapításai alapján fegyelmi vizsgálatot indított a két vezető viselkedése miatt.

A határozat értelmében sportszerűtlen viselkedés miatt egy találkozóra szóló eltiltást kapott Leonardo, de ez annyiban már nem is érinti a PSG-t, hogy a brazil szakembert a múlt hónapban elküldték a klubtól. Al-Kelaifit viszont nem marasztalta el a testület.

A West Ham United vezetőedzője, David Moyes egy, míg a csapatkapitány Declan Rice két találkozóra szóló eltiltást kapott. Előbbi sportszerűtlen viselkedésért, utóbbi a játékvezető inzultálásáért kapta a büntetését. Mindkét vétkessel szemben az Európa-liga elődöntőjében az Eintracht Frankfurttól elszenvedett vereség alkalmával történtek miatt indítottak eljárást. (MTI)

Neymarnál egy nagy korszak véget érhet, C. Ronaldót Mourinho és a volt csapata is vinné – külföldi körkép