Megvan a diagnózis: A koponyája sérült meg az Újpest alapemberének

Georgios Koutroumpis a múlt heti, Kisvárda elleni találkozó (0-0) 23. percében fejelt össze a vendégek légiósával, Mesanoviccsal, majd az ütközést követően a görög védőt ápolni kellett vérző fejsebe miatt. A szakmai stáb egy rövid orvosi konzultáció után jobbnak látta, ha a második félidőre már engedi ki a bekket.

Dr. Kollár Iván, az Újpest csapatorvosa szerint elővigyázatosságból vették le a pályáról a lila-fehérek alapemberét.

Koutroumpis a találkozón egy összefejelést követően koponyazúzódást szenvedett egy fejsebbel. A pályára érkezésünk során gyorsan megvizsgáltuk, hogy agyrázkódásra utaló jelek felléptek-e nála, de erre nem utalt semmi. Az elsődleges sebellátást a játéktéren megcsináltuk, azaz a sebtisztítást és a fedőkötés felhelyezését. A félidőben úgy döntöttünk, tekintettel arra, hogy ez a fejseb zavaró, illetve fáj a zúzódás miatt, hogy Georgioust lecseréljük. A meccset követően a sebellátást elvégeztük a szükséges képalkotó vizsgálatokat megcsináltuk.

Az elsődlegesen felállított diagnózis maradt, azaz a koponyazúzódás egy repesztett fejsebbel. Nem utalt semmi arra, hogy agyrázkódást szenvedett volna, és ez a legfontosabb. Az én olvasatomban a sérülése, amit összeszedett, az a hétvégére már gyógyult lesz, igaz a zúzódás környéke még érzékeny lehet de természetesen megpróbáljuk azt kötéssel fedni, hogy a fejeléseknél ne legyen számára zavaró

– nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a szakember, aki szerint tehát akár már a következő, MOL Fehérvár elleni bajnokin ott lehet majd a pályán a görög védő.