Megvan a döntés az NB I meglepetéscsapatának új edzőjéről

Megszületett a döntés edzőkérdésben Kisvárdán, amelyet “amolyan karácsonyi ajándékként” tálaltak a szurkolóknak pénteken: az idei utolsó öt fordulóhoz hasonlóan továbbra is Erős Gábor látja el a vezetőedzői teendőket, az edzői licenc körüli problémák megoldására pedig házon belüli megoldás született.

Joao Janeiro távozása óta több edzőjelölttel is egyeztettünk, közülük Adrian Mutuval maradtunk a legtovább kapcsolatban, nem véletlen, hogy ő személyesen is megtekintette csapatunk Fehérvár elleni mérkőzésétjelentette be Révész Attila sportigazgató.

Érdekelte őt a feladat, de közben jelezte, nagy álma válna valóra, ha a román válogatott szövetségi kapitánya lehetne, és azóta kiderült, hogy ő a fő várományosa a pozíciónak. Nem akartunk volna úgy járni, mint Joao Janeiro esetében, és még egyszer új vezetőedzőt keresni amiatt, mert máshova hívják a mi edzőnket.

Így aztán megerősödött bennem az a korábban érlelt döntés, hogy marad az a felállás, amellyel befejeztük az őszi szezont, vagyis Erős Gábor irányítja a csapatot. A licencgondok egyik megoldása, ha kívülről hozunk mellé megfelelő végzettséggel rendelkező szakembert, de csak ezért nem akartunk senkinek új életpályamodellt biztosítani, ezért a jövőben én adom a szakmai stábnak a pro-licences képesítésemet, ennek minden kötelezettségével együtt.

Régi vágyam, hogy ki tudjunk nevelni olyan edzőt, akire bátran rá lehet bízni a felnőttcsapatot. Erős Gábor bizonyította, hogy ilyen. A játékosok is azt szerették volna, ha marad az általa képviselt vonal, a csapat körül tevékenykedők is bátorítottak ennek a döntésnek a meghozatalára. Gabi a szurkolók körében is népszerű, ezért, ha úgy tetszik, közkívánatra, de szakmailag megalapozottan hoztuk meg ezt a döntést – fogalmazott a klubvezető.

A 41 éves Erős Gábor 2014-ben került játékosként Kisvárdára, az akkor NB III-as csapathoz, nagy érdeme volt a másodosztályba jutás kiharcolásában. Utolsó bajnoki mérkőzését 2017. június 4-én játszotta az NB II-ben, összesen 71 bajnokin 41 gólt szerzett Kisvárdán. 2017 tavaszán már asszisztensedzőként segítette az akkor a csapatot irányító Révész Attila munkáját, azóta volt Kondás Elemér, Kocsis János, Dajka László, Miriuta László, Bódog Tamás, Supka Attila és Joao Janeiro segítője is, miközben a Várda Labdarúgó Akadémián is dolgozott edzőként, tavaly az U13-as csapat mellett.

A magyar mellett folyékonyan beszél angolul és görögül, de bolgárul és németül is megérteti magát – írja a klubhonlap.

Interjú: “Sokak szemét szúrja, hogy mi vezetjük az NB I-et” – a veretlen beugró edző tudja, hogy sosem lesznek Fradi vagy Újpest