Megvan a döntés Kessié és Bakayoko büntetéséről

A legfrissebb hírek szerint komoly pénzbüntetést szabtak ki a két játékosra.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség ügyésze, Giuseppe Pecoraro a Lazio elleni meccset követően vizsgálatot indított Tiémoué Bakayoko és Franck Kessié ellen, miután az összecsapást követően sportszerűtlenül viselkedtek és az ünneplésnél gúnyosan felmutatták Francesco Acerbi mezét. A felek később rendezték a vitát és szent a béke közöttük.

Egyébként a mérkőzést megelőzően nyilatkozott Acerbi, aki azt mondta, hogy a Lazio egyénileg és csapatként is jobb a Milannál. Erre reagálva Bakayoko a közösségi oldalán a következőt írta: “Rendben, találkozunk szombaton.”

Első körben a fegyelmi bizottság nem hozott ítéletet Kessié és Bakayoko gesztusáról, mert a hatáskörön kívülre esett. Ezt követően az ügyészség vizsgálatot indított és megszületett a döntés. Az ANSA értesülései szerint összesen 86 ezer euróra – több mint 27 millió forintnak megfelelő összegre – büntették Kessiét, Bakayokót és a Milant. Ebből a két játékosnak 33-33 ezer eurót kell fizetnie, míg 20 ezret a klubnak.

Hozzátartozik az ügyhöz, hogy a hétközi Lazio-Udinese bajnokin a hazai szurkolók rasszista jellegű megjegyzésekkel illették Bakayokót. A Gazzetta dello Sport szerint ennek nem lesznek következményei. Ugyan a szövetség ellenőrei jelen voltak a meccsen, azonban a jelentésben nem tettek említést az esetről. Időközben az ügyészséghez közel álló források szerint az illetékeseknek nem áll szándékukban vizsgálatot indítani a Lazio meccsén elhangzott megnyilvánulások miatt.

A Milan és a Lazio legközelebb jövő héten szerdán találkozik egymással az Olasz kupa elődöntőjének visszavágóján.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS