Megvan a Ferencváros új vezetőedzője

A 51 éves Pascal Jansen irányítja a következő szezontól a Fradi labdarúgó csapatát.

Pascal Jansen lesz a Ferencváros labdarúgó csapatának új edzője – jelentette be a klub honlapján. Az 51 éves holland-angol kettős állampolgárságú szakember 2020 decembere és 2024 januárja között, 162 mérkőzésen irányította az AZ Alkmaar csapatát. Legnagyobb sikerét a 2022-2023-as kiírásban érte el, akkor Európa-konferencialiga elődöntőbe vezette a holland együttest.

A Fradi honlapja szerint Jansen a hollandiai Zaandamban nőtt fel, és itt is kezdett el futballozni. Utánpótlás-karrierje során megfordult többek között az AZ Alkmaarnál, az Ajaxnál, a Haarlemnél és a Telstarnál is. Aktív pályafutásának egy térdsérülés vetett véget, még azelőtt, hogy bemutatkozott volna a felnőttek között.

Jansen ezután az edzői karrier felé fordult, 1993-től 1998-ig a Haarlem utánpótlás-trénereként dolgozott, majd Ázsiában próbált szerencsét, két szezonon keresztül az Al-Jazeera és az Al-Wahda edzői stábjában tevékenykedett. Ezt követően visszatért Hollandiába, ahol a Vitesse és a Sparta Rotterdam akadémiáján dolgozott.

2011-ben a Sparta Rotterdam első csapata mellett folytatta a munkát, segédedzőként. Két évvel később került a PSV-hez, ahol először az akadémián számítottak rá, az U19-es és az U21-es együttest egyaránt két-két évig irányította. 2017-től egy éven keresztül a PSV akadémiáját vezette, majd csatlakozott az AZ Alkmaarhoz.

Jansent azok után nevezték ki, hogy a Ferencváros elvesztette a Paks elleni Magyar Kupa döntőt, majd a csapatot irányító Dejan Sztankovics felállt a kispadról és az orosz Szpartak Moszkvához szerződött. Ezzel a döntéssel a Fradi-szurkolókat is magára haragította.

Nyitóképünk a Fradi.hu-ról származik.

Írta a HVG

A Megvan a Ferencváros új vezetőedzője bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.