Megvan a férfi válogatottunk Eb-kerete

Őket láthatjuk  a budapesti kontinenstornán.

Nagy Ádám és Sedlmayer Tamás maradt ki a csapatból.

„Szeretném megköszönni mindegyik játékosnak, aki a felkészülés óta a kerettel készült, nagyon jól dolgoztak, jól teljesítettek, mindezt nekik is elmondtam. A cuneói tornán Nagy Ádám és Sedlmayer Tamás is szerepet kapott, mindketten jól játszottak, ám igaz volt ez a többiekre is. Strukturális szempontokat is figyelembe vettünk, és a sok jó teljesítmény láttán végül, ha nem is volt könnyű, de így döntöttem”

– indokolt Märcz Tamás az mvlsz.hu-n. Hosnyánszky Norberttel kapcsolatban közölte: „Nyilván őt senkinek sem kell bemutatni, visszatérése óta többször is velünk volt, pontosan tudjuk, mire képes, több poszton is bevethető, rutinos játékos. Az utazás előtti edzésen pici sérülése jelentkezett, és ugyan tudott volna játszani, de nem rizikóztunk, az orvosi stábbal közösen úgy döntöttünk, elővigyázatosságból nem játszatjuk. Az Európa-bajnokságon azonban már teljes erővel küzd majd a medencében.”

Az Európa-bajnoki csapatról a kapitány elmondta: „Úgy gondolom, stabil csapat állt össze, három fix védővel, és két olyan játékossal, aki adott esetben magas szintű védőmunkára is fogható. Vannak több poszton is bevethető játékosaink, gondolok itt elsősorban Erdélyi Balázsra, Jansik Szilárdra vagy Hosnyánszky Norbertre, akik mindkét oldalon szerepet kaphatnak. Gyors a csapat, Olaszországban is jó megindulásokat láthattunk, aminek örültem, mert viszontláttam sokat az elmúlt időszak gyakorlásaiból. Az elmúlt egy-két esztendőben fizikálisan és tudás szinten is felerősödtünk az élmezőnyhöz, mindezt az Európa-bajnokságon szeretnénk igazolni. Nagyon kompakt, ütőképes a csapatunk, de még egyéni és csapatszinten is vannak előrelépési lehetőségeink. Az elkövetkezendő rövid időszakban még olyan munkát tudunk végezni, aminek az lesz a célja, hogy először a spanyolok ellen játszunk jól, stabilan, majd onnantól kezdve végig felfelé íveljen a formánk.”

A kétnapos szünetet kapó játékosok szerdán folytatják felkészülésüket – Sedlmayer Tamás a csapattal marad, miként Märcz Tamás említette: „Bizonyos játékhelyzeteket így könnyebben tudunk gyakorolni, örülök és köszönöm neki, hogy segít ebben.”

A férfiválogatott Európa-bajnoki kerete:
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

a budapesti Európa-bajnokság programja

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS