Megvan a Vasas új edzője

A szerb Slobodan Nikic lett az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.

Fotó: vasassc.hu

Az angyalföldi klub pénteki közleménye szerint a 38 éves, játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok pólósnak edzőként a Vasas lesz az első felnőtt csapata, amit irányíthat.

Nikic a Vasas vízilabdacsapatának első külföldi vezetőedzője, a klub viszont nem lesz számára teljesen új, ugyanis a 2019/20-as szezonban játékosként erősítette a csapatot, onnan vonult vissza. Korábban az OSC-ben és a Ferencvárosban is pólózott, 2016 óta él Budapesten, edzőként eddig az FTC utánpótlásában és a szerb U16-os válogatott mellett tevékenykedett.

A Vasas keretében jelenleg két olyan játékos – Branislav Mitrovic és Sava Randjelovic – szerepel, akikkel Nikic 2016-ban, Rióban olimpiai aranyérmet nyert.

“A Vasasban fejeztem be az aktív pályafutásomat, most pedig vezetőedzőként térek vissza, ami egy teljesen új kihívás számomra. Pontosan tudom, hova kerültem, ismerem a klub múltját, és azt is, hogy micsoda játékosok játszottak itt korábban. Mostantól mindent bele fogok adni, hogy ismét legyen egy nagy csapatunk” – fogalmazott a klub honlapján a vezetőedző.

Kiemelte, igyekszik előnyt kovácsolni abból, hogy még friss emlékei vannak aktív korából is.
“Alapvetően gyors vízilabdát szeretnék játszatni a Vasassal, ötvözve a magyar és a szerb iskolát” – nyilatkozta Nikic.
Elődjét, Vad Lajost október 12-én menesztették a vezetőedzői posztról.

(MTI-vizipolo.hu)