Megvan, hogy Ibra mikor térhet vissza a pályára

Stefano Pioli a Juventus elleni mérkőzés után megerősítette, hogy Zlatan Ibrahimovic felépülése nagyon jól halad és ezen a hétvégén még nem, de azt követően már újra játszani fog.

A 39 éves csatár december közepén sérült meg a csapat egyik edzésén és vádlisérülés miatt ki kellett hagynia az elmúlt mérkőzéseket. Ugyanakkor Pioli jó hírekkel szolgált és úgy tűnik, hogy már nem sokat kell várni Ibra visszatérésére.

Pioli a Juve elleni meccs után elmondta, hogy Ibrahimovic egyre jobb állapotban van és szombaton ismét értékelni fogják az állapotát. Az olasz szakvezető biztosra veszi, hogy Zlatan a január 18-án rendezendő Cagliari elleni bajnokin már pályára léphet.

A svéd csatár csütörtökön is egyéni edzésmunkát végzett Milanellóban, akár csak Alexis Saelemaekers és Ismael Bennacer, éppen ezért valószínűleg mindhárman kihagyják a szombati bajnokit. A Milan három nap leforgása alatt kétszer is találkozik a Torinóval, szombaton a Serie A-ban, majd január 12-én az Olasz kupában.

Ibrahimovic ebben a szezonban az eddig megrendezett 16 fordulóból 10-et kénytelen volt kihagyni a COVID, az izomsérülése és vádlisérülése miatt, így 6 bajnoki meccsen lépett pályára és ezeken 10 gólt lőtt.