Megvan hol rendezik a következő három BL döntőt

Hannover helyett Belgrád ad otthont a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének idén, és jövőre, illetve 2023-ban is a szerb főváros lesz a torna házigazdája.

MTI Fotó: Czagány Balázs archív

A vizes sportágak európai szövetségének (LEN) csütörtöki sajtóközleménye szerint az idei nyolcas döntőre június 3-5-én kerül sor zárt kapuk mögött, buborékrendszerben, a város új, feltörekvő klubja, a rendező Novi Beograd fedett uszodájában.

A férfi BL végjátéka nyolc év után tér a szerb fővárosba, ugyanis 2013-ban ott rendezték a négyes döntőt. Érdekesség, hogy az idei szezonban egyetlen szerb csapat sem tagja a csoportkör mezőnyének. A Novi Beograd a következő két idényben szabadkártyával biztosan ott lesz a nyolcas döntőben, és akkor már szabadtéri medencében játsszák a meccseket.

Az eredetileg kijelölt házigazda, Hannover a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások következtében nem tudja betölteni a házigazda szerepét.

A csoportkör mezőnyének egyetlen magyar csapata, a címvédő Ferencváros két buboréktorna után a B csoport harmadik helyén áll.

Az A csoport állása:
1. Pro Recco (olasz) 21 pont, 2. Jug Dubrovnik (horvát) 15, 3. Olimpiakosz Pireusz (görög) 10, 4. CN Marseille (francia) 7, 5. Spandau Berlin (német) 5, 6. CC Ortigia (olasz) 3
A B csoport állása:
1. Barceloneta (spanyol) 18 pont (89-53), 2. AN Brescia (olasz) 18 (84-53), 3. Ferencváros 15, 4. Waspo Hannover (német) 6, 5. Jadran Herceg Novi (montenegrói) 3 (46-77), 6. Dinamo Tbiliszi (georgiai) 3 (44-89)

(MTI)