Megvan, melyik NB I-es klubban folytatja a bosnyák válogatott támadó – hivatalos

Korábban megírtuk, hogy a sportsport.ba információi szerint a legutóbbi bosnyák élvonal 2. helyén végző FK Sarajevo bosnyák válogatott támadója, Jasmin Mesanovic félév után közös megegyezéssel távozik a csapattól és egy meg nem nevezet magyarországi klubban folytatja pályafutását.

Pénteken kiderült, hogy ez a csapat a Kisvárda, amely a hivatalos oldalán jelentette be a 29 éves csatár szerződtetését.

A rutinos csatár korábban megfordult a horvát Eszék és a szlovén NK Maribor csapatában is, utóbbiban 105 meccsen 21 gólt szerzett és a nemzetközi porondon is tapasztalatot szerzett.

A Kisvárda szintén bejelentette, hogy a tavalyi NB III-as keretből Czérna Erik a nyáron az élvonalbeli csapattal kezdte meg a felkészülést, az eddigi edzésmunkája és a felkészülési meccseken nyújtott teljesítménye alapján megérett a helyzet arra, hogy a 18 éves játékos professzionális szerződést írjon alá a klubnál. Révész Attila sportigazgató abban reménykedik, hogy Czérna Erik utat mutat és tör a többi, akadémián pallérozódó tehetségnek – írja a kisvardafc.hu.

Behúzta a kéziféket a Fradi-kiszemelt klubjának elnöke: “Ha ebben nem tudunk megegyezni, akkor marad”