Megvan, mikor térhet vissza Varga Dénes

Két meccses eltiltást kapott Dumi.

Az olimpiai bajnok játékosnak 200 ezer forintos pénzbüntetést is fizetnie kell, mert szombaton az A-Híd OSC Újbuda elleni rangadó utolsó negyedében a víz fölött megütötte Burián Gergelyt, és hétfőn ezért felfüggesztették a játékjogát.
Miután Varga lemondott a fellebbezés lehetőségéről, a határozat jogerős.
Az elődöntő az egyik fél hetedik pontjáig tart, de mivel a csapatok itt még magukkal viszik az egymás ellen játszott mérkőzések eredményeit, a zöld-fehérek 6-0-s előnnyel kezdik az összecsapást.

Az FTC-Eger elődöntő első felvonását szerdán rendezik. Amennyiben a ferencvárosiak győznek, döntőbe jutnak. Ebben az esetben Varga a finálé első felvonásán sem játszhat még. A döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS