Megvannak az OSC BL ellenfelei

Az ob I-ben ezüstérmes OSC egy német és két orosz együttessel csap majd össze a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, Budapesten.

Fotó: OSC Waterpolo / facebook

Az európai szövetség hétfőn rendezett sorsolása szerint a magyar gárda az OSC Potsdam, valamint a Szintez Kazany és a Dinamo Moszkva csapataival küzd majd meg a továbbjutást jelentő első két helyért. A csoport küzdelmeit szeptember 13-15-én rendezik.

A BL selejtezőjének második fordulójában négy négyes csoportba sorolták a csapatokat. A továbbjutók az utolsó, harmadik kvalifikációs körben oda-visszavágós rendszerű párharcban döntik el, hogy melyik együttes kerül az október 8-án rajtoló főtáblára.

A legjobbak között már biztosan ott lesz a sorozat címvédője, a Ferencváros és az ob I-ben legutóbb harmadik Szolnok.

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének (szeptember 13-15.) csoportbeosztása:

C-csoport (rendező: Nagyvárad)

Brescia, Lokomotív Tbiliszi, CN Barceloneta, Nagyvárad

D-csoport (rendező: OSC, Budapest)

OSC, Potsdam, Sintez Kazany, Dinamo Moszkva

E-csoport (rendező: Terrassa)

Terrassa, Strasbourg, Sabac, Steaua Bukarest

F-csoport (rendező: Crven Zvezda, Belgrád)

Vouliagmeni, Jadran Split, Crvena Zvezda, Paix D’Aix

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS