Meité: “Szeretnék részese lenni a sikereknek”

Soualiho Meité a Milan első januári igazolása először nyilatkozott a Rossoneri játékosaként és célja, hogy nagy dolgokat érjen el a csapattal.

A 26 éves középpályás szerződtetését pénteken jelentette be a Milan és a megegyezés értelmében kölcsön+opcióval érkezett a Torinótól. A transzfer részleteiről itt olvashatsz.

Meité a Milan TV-nek nyilatkozott először a klub játékosaként.

“Ez egy nagyszerű történelemmel rendelkező csapat, egy legendás klub. Nagyon örültem, amikor megkerestek. Rögtön beszéltem a családommal és a barátaimmal, nagyon boldog voltam.” – mondta Meité.

“Mindig is nagyszerű futballisták játszottak a Milanban és a klub nagy célokért harcolt. Szeretnék én is részese lenni ennek.”

“Hét évesen kezdtem el futballozni. Édesapám fiatalabb korában focizott, ugyan nem magas szinten, de szerette és átadta nekem a szenvedélyt. 13 évesen szerződtem az Auxerre-hez Franciaországban és ott fejlődtem játékosként. Majd 17 évesen aláírtam első profi szerződésemet. Innen kezdődött minden.”

“Olyan játékos vagyok, aki szereti birtokolni a labdát. Technikás vagyok, imádom a szép játékot, szeretek beadni és mindkét lábammal jó vagyok. A célom, hogy a csapat szintjén játsszak és a lehető legjobban teljesítsek a bajnokságban illetve a nemzetközi porondon.”

“Boldog vagyok, hogy az AC Milan játékosa lehetek. Ahogy mondtam: ez egy nagyszerű klub, illusztris múlttal. Szomorú, hogy nem lehetnek szurkolók a stadionokban, de azt üzenem nekik, hogy továbbra is támogassanak minket. Ugyan nincsenek a lelátón, de kívülről érezzük a támogatásukat. Mindig erőt kell adniuk a Milannak.”

A francia középpályás a 18-as mezszámot választotta a Milanban.