Meité szerint a csapat többet érdemelt volna

Soualiho Meité a Manchester United elleni mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy a teljesítmény és a játék képe alapján a csapat többet érdemelt volna a döntetlennél, ennek ellenére alapvetően elégedettek az idegenbeli iksszel.

A 26 éves középpályás januárban érkezett kölcsönben a kiesőjelölt Torino együttesétől és Pioli kezdőként szavazott neki bizalmat a csütörtöki Manchester United elleni EL-nyolcaddöntő első mérkőzésén.

“Bebizonyítottuk, hogy nagyszerű dolgokra vagyunk képesek. Nem arról van szó, hogy rosszul játszottunk volna. Nagyon jól teljesítettünk egy remek Manchester United ellen. Hiányzott néhány játékosuk, de nem olyan sok, mint a mi részünkről.” – mondta Meité.

“Kessié? Nagyon jól megértjük egymást a pályán. Mindketten franciául beszélünk és mindketten elefántcsontparti származásúak vagyunk. Sok időt töltünk együtt a pályán kívül is. Ő egy nagyszerű barát, így minden sokkal könnyebb és mindig segítjük egymást, ahogy ezen a meccsen is tettük. Nem tudom, hogy miért vették el a gólját, én úgy láttam, hogy szabályos volt. Sajnos ilyen a futball, mindenki hibázhat és tovább kell lépni.”

“Nagyon nehéz jól teljesíteni az Old Traffordon. Örülünk a döntetlennek, még akkor is, ha többet érdemeltünk volna. Van egy jó csapatunk, magabiztosak vagyunk és sokat beszélgetünk. Ez arra ösztönöz, hogy fejlődjek és még inkább higgyek a képességeimben.”