Meleg szívélyességgel várjuk a világ sportolóit – mondta Hu Jintao, Kína elnöke

kinaelnoke.jpg

A Kínai Népköztársaság elnöke, a rádióban és a televízióban elhangzott beszédben köszöntötte a 2008-as esztendőt.

Emlékeztetett arra, hogy jubileumhoz érkeznek, hiszen 1978-ban nagy jelentőségű reformok kezdődtek, ami jelentős előrehaladást eredményezett, hozzájárult az emberek jólétének fokozatos javulásához.
 
Kifejtette, hogy a reformokat a kínai emberek életminőségének további javítása érdekében folytatni kívánják. Szeretnék nemzetközi kapcsolataikat demokratizálni, a gazdasági élet globalizációját kiterjeszteni, a békét, a fejlődést szolgálni. Határozott reményét fejezte ki atekintetben, hogy minden nemzet békében, szabadságban, egyenlőségben, harmóniában, és boldogságban élhet a mindenütt kék ég alatt.

Beszéde befejező részét a XXIX. Nyári Olimpiai Játékoknak és a Paralimpiának szentelte. Hangoztatta, hogy mint az olimpiai házigazdái nem takarékoskodnak az erőfeszítésekkel, hiszen a versenyek kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy a világ különböző részén élő emberek megértsék egymást, békében, együttműködésben éljenek.

Meleg szívélyességgel várjuk a világ legjobb sportolóit, és mindazokat, akik eljönnek Kínába, hogy szemtanúként figyeljék a versenyeket – fejezte be ujévi köszöntőjét Hu Jintao, Kina elnöke. 

www.mob.hu