Menesztenéd Piolit a Milan kispadjáról?

Totális összeomlás, a Milan nagyon súlyos pofont kapott a Sassuolótól. SZAVAZÁS!

Hat hónappal a klub történetének 19. bajnoki címét követően hosszú évek óta nem látott mélypontra süllyedt a Milan, miután vasárnap hazai pályán 5-2-re kikapott a forduló előtt a 17. helyen álló Sassuolo együttesétől. Az elmúlt hetek negatív eredményei és a kiábrándító teljesítmények hatására veszélybe került Pioli állása.

A Milan a 2023-as évben eddig 7 tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni (január elején a Salernitana ellen), ezen kívül három döntetlen és három vereség született. A csapat a legutóbbi 3 tétmeccsén 3 vereséget szenvedett, az Inter elleni Szuperkupán illetve a Lazio és a Sassuolo elleni bajnokikon összesen 2 gólt rúgott és 12 gólt kapott. Romokban a védekezés és a támadójáték is nagyon akadozik, miközben a következő fordulóban milánói derbit rendeznek. A mai vereséggel a csapat lecsúszott a második helyről és a forduló végére visszaeshet akár az Európa Liga-indulást érő helyekre is.

Szavazást indítottunk a magyar Milan-szimpatizánsok körében az esetleges edzőváltás lehetőségének megítélésével kapcsolatban.

SZAVAZÁS:

Betöltés ... Betöltés …

Írd le a véleményed a kialakult helyzetről a lenti komment szekcióba!