Menesztette nyáron kinevezett edzőjét az Ajax – HIVATALOS

A holland bajnokságban (Eredivisie) történelmi mélységben vergődő AFC Ajax fontos változásra szánta el magát…

(Photo by Ben Gal/BSR Agency/Getty Images)

A gyengélkedő AFC Ajax a hétfő esti órákban jelentette be nyáron kinevezett vezetőedzője, Maurice Steijn menesztését a posztjáról.

Az előző szezonban a Sparta Rotterdamot irányító 49 éves szakember mindössze 11 mérkőzésen irányította a patinás amszterdami alakulatot, amely a vezetésével csupán két meccset nyert meg négy döntetlen és öt vereség mellett. Az Ajax borzalmas formában kezdte az Eredivisie aktuális kiírását, az első hét mérkőzésén csupán egyetlen győzelmet aratott, öt pontot szerzett és az utolsó négy meccse mindegyikét elvesztette. Az Ajax a gyenge eredmények hatására a bajnokság utolsó előtti helyén, tehát a kieső zónában tanyázik.

Menet közben különösen fájó lehetett a rivális Feyenoord elleni 4-0-s hazai fiaskó, míg az RKC Waalwijk elleni bajnoki a csapat 3-2-es vezetésénél szakadt félbe, ezt később folytatni fogják.

“Ma reggel leültem az igazgatótanácshoz, és délután folytattuk a megbeszéléseket. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a legjobb az Ajax számára, bár nagyon sajnálom, hogy így történt. Aki ismer, tudja jól, hogy mindent megtettem, hogy az Ajax visszakerüljön oda, ahol a klubnak a helye van, de sajnos nem tudtam megtenni. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak és azoknak, akikkel itt dolgoztam, és remélem, hogy az Ajax hamarosan újra elindul felfelé” – búcsúzott Steijn.

Az Ajax közlése értelmében a következő időszakban az eddigi segédedző, Hedwiges Maduro fogja irányítani a csapatot.

Az amszterdami csapat folytatása sem lesz sétagalopp, hiszen csütörtökön az Európa-ligában a Brighton otthonába látogat, a bajnokság következő fordulójában pedig a százszázalékos listavezető PSV Eindhoven vendége lesz.

fociclub