Menesztették a Német Kupa-győztes edzőjét

hansmeyer.jpg

A Bild Zeitung című lap internetes kiadása szerint hétfőn menesztették Hans Meyert, a labdarúgó Német Kupa címvédőjének, az 1. FC Nürnbergnek a vezetőedzőjét, amit hétfő késő este a klub vezetői hivatalosan is megerősítettek.

Martin Bader menedzser az esti rendkívüli elnökségi ülés után bejelentette, hogy a klub irányítói azonnali hatállyal felmentették a szakembert a munkavégzés alól és távoznia kell a segítőjének, Jürgen Raabnak is.
   
Bader hozzátette: az egyesület Thomas von Heesent szeretné Meyer heyére szerződtetni, a trénerrel elkezdődtek az egyeztetések.
   
Meyer hétfő délután még semmit sem sejtett lehetséges távozásáról.
   
"Ha úgy érzem, hogy az egyesület vezetői nem bíznak meg bennem, azonnal felállok a kispadról és átadom a helyem másnak, de jelenleg nincsenek ilyen érzéseim" – mondta a 65 éves tréner a hétfő délutáni edzés után.
   
Meyer 2005. novemberében vette át a szakmai munka irányítását, tavaly Német Kupát nyert csapatával. A Nürnberg a Bundesligában a 16., kiesést jelentő helyen áll, az UEFA Kupában csütörtökön a Benficával találkozik a legjobb 16 közé jutásért.

MTI/dpa