Menez szeretne visszatérni a francia válogatottba

Jeremy Menez, a Milan francia támadója beszélt a sérüléséről, a kupadöntőről, a jövőjéről és a francia válogatottról is.

Menez egy hátsérülés miatt kénytelen volt egészen február végéig a pálya mellől figyelni a csapatot. Most a csatár szemszögéből is megismerhetjük a dolgokat.

“Közel 10 hónapot kellett kihagynom, mielőtt visszatérhettem. Beletelik egy kis időbe, míg minden olyan lesz, mint a sérülésem előtt. Boldog vagyok, mert már jó ideje nem érzek fájdalmat a hátamban. Tavaly áprilisban az utolsó meccsem után fájdalmat éreztem. Vártunk 2-3 hetet, hogy rendbe jöjjek, de nem így történt. Egy sebész azt mondta sérvem van és második alkalommal meg kell operálni. Majd hat héttel a műtét után kiderült, hogy fertőzést kaptam el, így további 2-3 hónapig harcképtelen voltam.” – mondta Menez az RMC Sportnak.

“A célom így a szezon hajrájában? Megnyerni az Olasz kupát, mivel ez a klub elvárása. Ezzel jogosultak lennénk arra, hogy a következő szezonban az Európa ligában indulhassunk.”

“Ami az egyéni célokat illeti, annyi mérkőzést szeretnék játszani, amennyi csak lehetséges a hátralévő fordulókban. Jól érzem magam itt és boldog vagyok. Ez nagyon nehéz idény számomra. Sajnos nem tudtam segíteni a csapatot ebben a szezonban a sérülésem miatt, de azon voltam, hogy mihamarabb felépüljek. A jövőm? Majd meglátjuk, hogy mi történik a nyáron.”

Menez hozzátette, hogy egy napon szeretne visszatérni a francia válogatottba.

“Nehéz lesz. Én mindig küzdök azért, hogy visszatérjek a válogatottba. Nézem a mérkőzéseket és igazán jól játszanak. Nagyszerű csapat állt össze. Ha egy napon visszatérhetnék a válogatottba, én lennék a világ legboldogabb embere.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS