Mennyi az esély egy éjszakai futamra Bakuban?

F1

2016. június 7. kedd, 16:51

Azerbajdzsán fővárosa hamarosan rendezi első F1-es versenyét, de felmerült egy esetleges villanyfényes futam ötlete is a Kaszpi-tenger partján.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója, és hivatalos „pályavizsgálója” a héten Bakuban felügyeli az első F1-es versenyére készülő pálya utolsó simításait. „Bárhová nézel, mindenütt látni az infrastruktúra minőségét” – idézte a britet a grandprix247.com. „Baku nincs más városi pályák mögött, sőt, azt kell mondjam, még eléjük is került.”

Az azerbajdzsáni Gulhuseyn Abdullayevet érte a megtiszteltetés, hogy egy GP3-as autó volánja mögött végigrepesszen a hat kilométeres pályán – azon a pályán, melynek vonalvezetése egy ódon várfal mellett is elhalad, a pálya legszűkebb pontján. „Ha egy másikhoz kellene hasonlítanom, talán a szingapúri pályát mondanám, de itt sokkal magasabbak lesznek a végsebességek” – mondta Whiting.

Ha már Szingapúr: a távol-keleti városállam nagydíját a kezdetek óta villanyfény mellett rendezik, a bakui futam viszont helyi idő szerint délután lesz megtartva. A verseny promótere, Arif Rahimov elmondta, hogy már szóba került az éjszakai futamrendezés, de egyelőre nem szeretnék ezzel bonyolítani az Európa Nagydíj szervezését.

„Egy éjszakai futam többletköltségekkel jár, nem beszélve a pályán végrehajtandó bonyolult átalakításokról” – mondta Rahimov az orosz Championat-nak. „Úgy vélem, az első évben a világításon kívül is van elég problémánk, így ez nem szerepel a terveink között. Talán máskor. Baku nagyszerű látványt nyújt éjszaka, de a városunk délután is ugyanolyan szép.”

Forrás: www.formula.hu – RSS