Mennyi esélye van Ecclestone anyósának a szabadulásra?

Bulvár

2016. július 27. szerda, 17:35

Kedd reggel robbant a hír a világsajtóban, hogy egy brazil bűnbanda elrabolta Bernie Ecclestone feleségének édesanyját, és rekordösszegű váltságdíjat kérnek érte. De kell vajon fizetnie a FOM elnökének?

A Sao Paulóban történt esetről egyelőre kevés információ terjeng, hiszen a nyomozást végző rendőrség és maga Ecclestone sem nyilatkozott anyósa, Aparecida Schunck helyzetéről. Egy Brazíliában élő, és az ottani bűnbandák ténykedését jól ismerő újságíró, Matt Sandy azonban most megpróbált némi felvilágosítást adni arról, hogy mi is folyhat a háttérben. Elmondása szerint nem is kérdés, hogy Ecclestone-t szemelték ki maguknak az elrablók, hiszen felesége, Fabiana Flosi családja nem különösebben tehetős – és ebből fakadhat a 30 millió euró feletti követelés is.

1469514040808

„A rendőrség nyomoz, de egyelőre nem nyilatkoznak. Az egészben az a legfurcsább, hogy az ilyen túszügyek szinte soha nem szoktak ekkora nyilvánosságot kapni. Az ilyen dolgok általában az elrablással, a váltságdíj kifizetésével és a szabadon engedéssel együtt anélkül lezajlanak, hogy bárki is tudomást szerezne róluk” – mesélte a Newstalk Breakfast lapnak Matt Sandy.

„A statisztikák azt mutatják, hogy Sao Paulóban minden évben történik néhány tucat ilyen eset. Szóval nem túl gyakori, de amikor előfordul, akkor magas körökben mozgó személyekhez kötődik, például futballisták családjához. A kért pénzösszeg most óriási. A hírről beszámoló lap azt állítja, hogy ez a valaha volt legmagasabb követelt váltságdíj Brazíliában. Egyértelműen Ecclestone-t szemelték ki, akinek a becsült vagyona 2 milliárd euró felett van, így az elrablók nagy összeggel szeretnének elsétálni. Persze az már más kérdés, hogy megkapják-e ezt az összeget.”

„Alapvetően soha nem végződnek rosszul ezek a történetek. Az esetek közel 100%-ában kifizetik a váltságdíjat. Komoly bűnözőkről van ugyan szó, de ők mégsem az ISIS, szóval nem céljuk, hogy bárki is megsérüljön.”

A fenti vélemény alapján tehát Ecclestone biztosra mehet afelől, hogy ha kifizeti a váltságdíjat, az elrablók épségben szabadon engedik feleségének édesanyját. Persze a FOM rafinált elnökét ismerve elképzelhető, hogy ezúttal is valamilyen sajátos megoldáson töri a fejét.

Forrás: www.formula.hu – RSS