Mercedes: A Ferrarinál a szuperlágy lesz a kulcs

F1

2016. április 16. szombat, 11:42

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Lewis Hamilton lágy abroncsokkal rajtol és Toto Wolff igazi tűzijátékot vár – azt is elmondta, hogy a Ferrari még a szuperlágyon is jó a hosszú etapokat tekintve, ez lehet majd a kulcs.

Lewis Hamiltonnak eddig finoman szólva sem alakul jól a hétvégéje Kínában: a világbajnok már szerdán rajtbüntetést kapott váltócsere miatt, majd az időmérőn motorproblémák miatt nem tudott érdemben részt venni, így csak a mezőny végéről vághat neki a vasárnapi futamnak. Toto Wolff szerint a stratégiák így is érdekesek lesznek.

“Az egyértelmű, hogy lágy abroncsokon kezdünk, de utána még több opció is lehetséges” – nyilatkozta a holnapi taktikáról a Mercedes vezetője a Sky Sportsnak. “Izgalmas lesz majd, ahogy Lewis jön fel a mezőny végéről és ha Nico jól kezd a lágy keveréken, akkor egyértelműen ez lesz a jobb választás és nem a Ferrarié” – mutatott rá Wolff arra, hogy a Vettel és Raikkönen is szuperlágyakkal rajtol majd.

Lauda-Wolff

“Ricciardo is ott van az első sorban, ez még izgalmasabbá teszi a helyzetet. A Ferrari meglepett, de nagyon kompromittáló tud lenni, ha szuperlággyal kezdesz, mert nem bír sokat. Nem vagyok biztos benne utólag, hogy ez volt a helyes döntés” – dilemmázott Wolff a maranellói istálló kapcsán. Azt azonban egyértelművé tette, hogy a Ferrari most is erős. “A hosszú etapjaik nagyon erősek, még a szuperlággyal is, ez lehet az ő tervük. Veszélyesek, nagyon komolyan vesszük őket és számukra ez a keverék lehet a kulcs és az, hogy meddig tudnak kint maradni velük” – tekintett előre a szakember.

Hamiltonnal kapcsolatban viszont kicsit sem aggódik. “Láttam a paddockban, hogy mindenkivel kezet ráz, érett és erős. Jó ilyennek látni, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fog tenni a felzárkózás érdekében. Igazi tűzijátékot várok holnap és az egyik legnagyobb része ennek Lewis előretörése lesz”.

Forrás: www.formula.hu – RSS