Mercedes: A pilótáink szórakoztatni fognak

F1

2016. április 11. hétfő, 14:52

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Toto Wolff ismét hangsúlyozta, hogy a Ferrari a nyakukon van, így nincs lehetőségük hibázásra – azonban azt is hozzátette, hogy két magabiztos versenyzőjük izgalmas csatát vívhat.

Az első két futamon remekül szerepelt a Mercedes, hiszen mindkétszer az első rajtsorból indulhatott Lewis Hamilton és Nico Rosberg, ráadásul bár a startok nem sikerültek a legjobban, Ausztráliában kettős győzelmet arattak, Bahreinben az első és a harmadik helyen értek célba. Toto Wolff viszont ismét hangsúlyozta: a Ferrari nagyon közel jár.

“Két futam után jó helyzetben találjuk magunkat. Az autónk bizonyította, hogy versenyképes és ezen a rövid távon megbízható is volt, ami nagyon fontos szempont. Azonban még hosszú út áll előttünk és egyáltalán nem vagyunk hibátlanok minden területen, ráadásul mivel a Ferrari nagyon ott van a nyakunkon, nincs lehetőségünk a hibázásra” – nyilatkozta Wolff. 

Dppi_00116001_828

“Az energiáinkat meg kell őrizni és ez mindenki számára fontos. Csak két futamot teljesítettünk és még tizenkilenc hátra van, úgyhogy nem most dőlnek el a dolgok, de az biztos, hogy két nagyon magabiztos versenyzőnk van, akik szórakoztatni fognak minket a következő hónapok során” – tette hozzá a német istálló vezetője.

Nico Rosberg is szép emlékeket őriz erről a pályáról. “Itt szereztem az első pole-om és az első győzelmem is 2012-ben, úgyhogy jó érzésekkel vágok neki ennek a hétvégének. A Ferrari igazi arcát még nem láttuk, úgyhogy nagyon izgalmas szezonunk lehet és nagyon várom már a csatát” – nyilatkozta a világbajnoki pontverseny éllovasa.

Forrás: www.formula.hu – RSS