Mercedes: Az F1 nyomja meg a „reset” gombot

F1

2016. április 13. szerda, 15:31

A Mercedes technikai igazgatója szerint a Formula-1 a tervezett 2017-es szabályokkal pont az ellenkező irányba halad, mint ami az előzésekhez és a látványos versenyekhez kellene.

Noha a 2017-es technikai előírások pontos paramétereinek véglegesítése még nem történt meg, a tervek egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a szélesebb első és hátsó szárnyak révén az aerodinamikai leszorítóerőt növeljék. Ehhez párosítva a jobb tapadást biztosító gumikat a cél mindenképpen az, hogy látványosabbá tegyék a versenyzést és csatákra ösztönözzék a pilótákat.

Ám ahogy az április 30-i döntési határidő közeleg, egyre több technikai szakértő fogalmaz meg olyan véleményt, miszerint félő, hogy a tervezett változások ellentétes hatást fognak elérni, mint ami a céljuk lenne. Ezúttal Paddy Lowe, a Mercedes technikai részlegének vezetője fejtette ki mélyrehatóan ennek hátterét.

Dppi_00116001_845

Lowe rámutatott, az előzések számának növelésével nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdtek el célirányosan foglalkozni az F1-ben, és akkor ő maga is tagja volt az erre a célra létrehozott Előzés Munkacsoportnak. Azóta pedig egyértelműen kirajzolódott, hogy mit kell tenni a több előzés elérésének érdekében: csökkenteni az aerodinamika szerepét, hiszen az megnehezíti az autóknak egymás követését.

„Az volt az első alkalom, hogy tényleg tudományos szemszögből közelítettünk az előzésekre, és szerintem hasznos lenne visszatérni azokhoz az időkhöz” – beszélt Lowe a kezdetekről. „Emlékezhetünk, a 2000-es évek közepén az volt az általános vélekedés, hogy a Formula-1-gyel minden rendben van, kivéve az előzéseket. Mindenki erről beszélt, és számos ötlet felmerült, mielőtt eldöntöttük, hogy tényleg komolyan próbálunk foglalkozni a témával.”

„Érdekes eredményeket kaptunk, és többségük nem olyan volt, amit a megérzés is diktált. A paddock tele van önjelölt aerodinamikusokkal és önjelölt előzési szakértőkkel, ám amikor tényleg megkezdtük a kísérletezést, kiderült, hogy a dolgok nem teljesen úgy működnek, ahogy sokan várták.”

Az F1 legutóbb 2009-ben élt át nagyszabású aerodinamikai „csonkítást”, és Lowe szerint ismét megérett az idő egy hasonló lépésre. Az előzések száma ugyan lényegesen magasabb, mint az akkori változások előtt, ám ezt az állapotot szerinte most a Pirelli különféle gumikeverékei és a DRS segítségével tartják fenn.

Dppi_00116001_160

„A helyzet jelenleg jobb, mint a 2000-es évek közepén, köszönhetően az olyan dolgoknak, mint a DRS, ami azonban véleményem szerint önmagában nem lenne képes működni, hiszen ehhez arra is szükség volt, hogy az autók képesek legyenek közel maradni egymáshoz” – mutatott rá.

„Nem vagyunk szörnyű helyzetben, de egyre rosszabbá fog válni, az elmúlt három évben ugyanis jelentős csökkenést láthattunk az előzések számában, ezzel egy időben pedig egyre több panasz érkezik a versenyzőktől is arra, hogy nem tudják követni egymást a pályán. Számomra ez nem is meglepő, hiszen a jelenlegi aerodinamikai ciklus egy olyan szakaszában tartunk, amikor elérkezett az idő a ’reset’ gomb megnyomására, hogy ezzel a leszorítóerővel visszatérjünk egy alacsonyabb szintre. Ezt a folyamatot az elmúlt 20 év során többször is véghezvittük.”

„Ám mégis úgy tűnik, hogy az ellenkező irányba haladunk. Mi a Mercedesnél több okból sem értünk ezzel egyet, és ezen okok egyike éppen az előzések kérdése. Szerintünk a versenyzés nem lesz jobb azáltal, ha a folyamatosan növeljük az aerodinamikai leszorítóerőt, ehelyett inkább a megfelelő egyensúlyt kellene megtalálnunk az aerodinamikai tapadás, a mechanikai tapadás, a lóerők és a tömeg között. Ezeknek a paramétereknek mind megfelelő területen kell mozogniuk ahhoz, hogy előzésre bátorítsák a versenyzőket. Ha az aero-teljesítmény kizökken ebből az egyensúlyból, az csökkenti a látványosságot.”

Forrás: www.formula.hu – RSS