Mercedes: Két Hamiltonnal felrobbanna a csapat

F1

2015. december 18. péntek, 19:52

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Őszülő hajszálak ide vagy oda, Toto Wolff szerint még mindig az a legjobb állapot, ha Hamilton és Rosberg vezetik a két autójukat, hiszen eltérő személyiségükkel segítik a csapatot.

A szezonban a Mercedes mindkét versenyzőjének megvoltak a csúcspontjai, noha Nico Rosberg számára ezek főként az utolsó futamokra korlátozódtak – zsinórban háromszor nyert a pole-ból rajtolva, ám a dolog komoly szépséghibája az volt, hogy Lewis Hamilton ekkorra már magáénak tudta a bajnoki címet. Toto Wolff szerint ez is volt a fő oka annak, hogy a brit nem hozott ki mindent magából a hajrára.

Dppi_00115010_620

„Egy kicsit okosabbak vagyunk már ezt illetően, de nem sokkal. Szerintem elsősorban pszichológiai oldalról kell néznünk. Lewis elérte a célját azzal, hogy bezsebelte a bajnoki címet, így egy kicsit kiengedett, bár valószínűleg csak tudat alatt. Persze ezzel nem akarom kisebbíteni Nico érdemeit, aki viszont nagyszerű volt” – elemezte pilótái szezonzárását Wolff az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva.

„Mindez csak azt mutatja meg, hogy két olyan versenyzőnk van, akik képességeik legjavát fogják nyújtani a következő évben. Ez a kulcs a sikerhez, még ha okoz is számunkra néhány ősz hajszálat.”

Noha Wolff az elmúlt hetekben még meg is szellőztette valamelyik versenyzőjének elküldését, most úgy nyilatkozott, mégis a Hamilton-Rosberg felállást tartja a legideálisabbnak. „Ha két Hamiltonunk lenne, a csapat bizonyára szétrobbanna. De két Nico sem tenné könnyebbé a helyzetet. A kettőjük kombinációja viszont egész jó. Ideális állapotnak nevezném, még úgy is, hogy olykor megnehezítik az életünket. Ám az a tény, hogy a hozzáállásuk ennyire eltér egymástól, segít minket abban, hogy jobbá váljunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS