Mercedes: Nem tökéletes a pilótapárosunk

F1

2016. július 28. csütörtök, 12:30

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

„Vadlovat lovaglunk” – fogalmazott Toto Wolff azt illetően, milyen buktatói vannak a Hamilton-Rosberg párosnak, akik sosem örülnek egyszerre. Eljöhet az a pont, amikor a csapat azt mondja: elég.

A Mercedes a Magyar Nagydíj előtt meghosszabbította Nico Rosberg szerződését, így jelen állás szerint ő és Lewis Hamilton is 2018 végéig maradhatnak az istállónál – annak ellenére, hogy idei, pályán és azon kívüli összezördüléseik miatt érthető lett volna, ha a csapat változtat. Toto Wolff, a Mercedes motorsportfőnöke elismeri, hogy Rosberg és Hamilton nem a tökéletes páros – ugyanakkor jobbat nem szerezhetnének náluk.

„Egy tökéletes párosítás két első számú, azonos szintű versenyzőből állna, akik egyaránt képesek megnyerni a bajnokságot, és semmiféle ellentmondást nem generálnak” – mondta a Sport Bild lapnak Wolff. „Ez azonban illúzió, amely nem létezik. Azért voksoltunk a filozófiánk mellett, mert előnyökkel jár a csapat számára, ugyanakkor hátránya is van, hiszen sok erőt kell fektetnünk az emberek kordában tartására. Mindig van egy győztes és egy vesztes, egy boldog és boldogtalan ember vasárnap.”

„A kapcsolatuk állandóan változik, fel és lefelé ível, de már a negyedik közös évükben tartanak, melyek közül harmadszor a bajnoki címért harcolnak. Eddig relatív jól alakult” – beszélt az osztrák csapatvezető arról, hogy Hamilton és Rosberg duója végső soron bevált.

„Nem tudjuk, meddig lesz ez igaz, eljöhet a pont, amikor azt mondjuk, négy, öt, hat évig ment, de tovább nem tudjuk csinálni. Akkor talán szükség lesz arra, hogy lecseréljük a versenyzőket vagy a filozófiát. Még nem tartunk ott, mindenesetre egy vadlovat lovaglunk” – lebegtette meg azt az eshetőséget, hogy a jövőben megválnak valamelyik versenyzőtől. Rosberg 2010, Hamilton 2013 óta szerepel a csapatban.

Forrás: www.formula.hu – RSS