Mercedes-párbaj az első szabadedzésen

F1

2016. július 8. péntek, 12:30

Össze nem ütköztek, de a legjobb köridőt sűrűn váltogatták egymás között a Mercedes-pilóták a Brit Nagydíj nyitótréningjén. Hamilton mindössze 33 ezred különbséggel bizonyult leggyorsabbnak, Force India a 3. helyen.

Az időeltolódás miatt a szokásosnál később, 11 órakor indult a Formula-1-es Brit Nagydíj első pénteki szabadedzése, egy reggeli zápor után már száraz pályán. Alig egy órával korábban közölték a hétvége eddigi legfontosabb hírét, a Ferrari bizalmat szavazott Kimi Raikkönennek, így már a szezon féltávja előtt hivatalossá vált, hogy a 36 éves pilóta 2017-ben is az istálló versenyzője marad. Nem csak ez irányította a figyelmet a Ferrarira, az istálló egy kör erejéig pályára vitte a halo második generációját, amelyet eredetileg az Osztrák Nagydíjon szerettek volna tesztelni. Ha a fejlesztés továbbra is az eddigi mederben tart, a fejvédő jövőre a mezőny minden autóján megjelenik majd.

Először a mezőnyből a Red Bullok teljesítették gyorsköreiket, Max Verstappen 1:35-ös idővel állt az élen, amíg meg nem érkeztek a Mercedesek: Rosberg és Hamilton többször is helyet cseréltek az első pozícióban. Féltávnál a brit pilóta 1:32.4-es időnél tartott, ami alig két tizeddel maradt el a versenyző tavalyi 1:32.248-as pole-körétől.

Miközben az edzés felénél a pálya elcsendesedett, az autók pedig bokszba tértek vissza, Rosberg állt a második helyen, másfél másodperc lemaradással pedig Fernando Alonso a harmadik pozícióban, ahol ideiglenesen Raikkönen, Hülkenberg és Verstappen is megfordult. Mivel a halót le kellett szerelni, csaknem fél órába telt, míg Vettel meg tudta futni első gyorskörét. Ennek ellenére hamar feljött a negyedik helyre, Verstappen és Hülkenberg elé.

Miután új szett abroncs került fel az autókra, Nico Rosberg több mint hat tizedet faragott Hamilton idejéből, és a V6-os éra silverstone-i körrekordját jócskán megdöntve 1:31.6-tal állt az élre. A brit azonnal visszavágott, igaz, alig 0,033 másodperccel.

A Mercedes pilótái a későbbi abroncsszetteken nem javítottak, így végül ez maradt a végső különbség kettejük között, Lewis Hamilton elsőséggel nyitotta a Brit Nagydíj hétvégéjét, ahol negyedik győzelmére tör a vasárnapi futamon. Rosbergnek az utolsó fél órában több nehézsége is támadt, az üzemanyagrendszer hibajelzésére és az energia-visszanyerés problémáira is panaszkodott.

A Mercedes versenyzői a teljes edzést közepes abroncsokon töltötték, nem tették fel a hétvége legpuhább opcióját, ellentétben Nico Hülkenberggel, aki a lágy keveréken futotta a harmadik leggyorsabb időt, 0,8 másodpercre az éllovasoktól. A német pilóta egy hajszállal előzte meg Sebastian Vettelt, aki levezető körében váltóhibára panaszkodott, és leállított motorral gurult be a bokszba. Daniel Ricciardo ötödik helye azért meggyőző, mert ő sem használt lágy abroncsot. Az ausztrált Kimi Raikkönen, Max Verstappen és Sergio Perez követi a végső eredménylistán. Úgy tűnik, Silverstone-ban a Ferrari, Red Bull, Force India és esetleg McLaren alkothatja az üldözőcsoportot, utóbbival Fernando Alonso 10. helyen végzett, szintén közepes abroncson.

Az edzésen lehetőséget kapott a Haas tesztversenyzője, a 18 éves Charles Leclerc, aki a Ferrari pilótaakadémiájának tagja. A határok keresése közben többször kiszaladt a pályáról, egyszer pedig meg is forgott, a monacói fiatal végül 18. helyen zárt, és hozzá kapcsolódott az edzés legmagasabb végsebessége. Egy másik tesztversenyző is autóba ült, Esteban Ocon idén másodszor a Renault-ba. Délután, a 15 órakor induló második edzésen Esteban Gutierrez és Kevin Magnussen visszaveszik autóikat.

 

Az első szabadedzés eredménye:

 

Versenyző

Autó

Köridő

Hátrány

Körök

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:31.654

30

2

Nico Rosberg

Mercedes

1:31.687

0.033

34

3

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:32.492

0.838

30

4

Sebastian Vettel

Ferrari

1:32.501

0.847

20

5

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:32.773

1.119

30

6

Kimi Raikkönen

Ferrari

1:33.039

1.385

28

7

Max Verstappen

Red Bull/Renault

1:33.202

1.548

22

8

Sergio Perez

Force India/Mercedes

1:33.235

1.581

30

9

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

1:33.446

1.792

19

10

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1:33.527

1.873

22

11

Danyiil Kvjat

Toro Rosso/Ferrari

1:33.738

2.084

20

12

Jenson Button

McLaren/Honda

1:34.132

2.478

24

13

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:34.263

2.609

38

14

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:34.456

2.802

34

15

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

1:34.547

2.893

24

16

Jolyon Palmer

Renault

1:34.787

3.133

29

17

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1:34.805

3.151

21

18

Charles Leclerc

Haas/Ferrari

1:35.869

4.215

26

19

Esteban Ocon

Renault

1:35.980

4.326

31

20

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:36.003

4.349

19

21

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

1:36.136

4.482

25

22

Rio Haryanto

Manor/Mercedes

1:36.647

4.993

29

Forrás: www.formula.hu – RSS