Mercedes: Rengeteg helyen kellett javulnunk

F1

2016. február 21. vasárnap, 09:48

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Daimler Media Site

A Mercedes által, stúdióképek formájában bemutatott W07-es modellel a csapat ki szeretné javítani a tavalyi év egyes futamain mutatott gyengeségeket – például a szingapúri fiaskót.

A Mercedes legújabb modellje, a W07-es talán az utóbbi idők legrosszabbul őrzött „titka” volt, hiszen a promó- és kémvideók, valamint a rajzok elég sokat elárultak az új gép részleteiről. A csapat vasárnap délelőtt tette közzé az első hivatalos fotókat az autóról, mely első pillantásra alig tűnik másnak, mint elődje.

Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgatója szerint azonban a brackley-i gyárban folyamatos munka zajlott annak érdekében, hogy a W07-es már kiküszöbölje azokat a problémákat, melyek a tavalyi autónál jelentkeztek.

„A rettentően sikeres 2015-ös szezon után az volt a legfontosabb, hogy felismerjük és kijavítsuk az előforduló problémákat és gyengeségeinket” – idézte a brit mérnököt az Autosport. „Minden területen kiválóan szeretnénk teljesíteni, s noha tavaly egészen jó szezonunk volt, vannak olyan területek, ahol még jobbak lehetünk.”

„Ezt a fajta hozzáállást szeretnénk sugallni az egész csapaton belül, Voltak olyan versenyeink tavaly, melyek nem a terv szerint alakultak – különösen Szingapúr -, így sokat kellett fejlődnünk erre a szezonra. Minden egyes területen a legmagasabb szintre akarunk törekedni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS