Merész András – „A fenékbe rúgással nem az a baj, hogy fáj, hanem, hogy várni kell rá”

Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott augusztus elején lemondó szövetségi kapitánya először szólalt meg a kazanyi világbajnokság óta. A leköszönő szakember még nem tudja, mit hoz a jövő.

Merész András 2010-ben vette át a női felnőttválogatottat, irányításával negyedik helyen végzett a csapat a londoni olimpián, ezenkívül a 2013-as barcelonai világbajnokságon, valamint a 2012-es eindhoveni és a 2014-es budapesti Európa-bajnokságon is bronzérmet nyert. 2012 végén hosszabbították meg a szerződését négy évvel.

meresz_andras

„A fenékbe rúgással nem az a baj, hogy fáj, hanem, hogy várni kell rá – mondta Merész András a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – A szerződésemben szerepelt, hogy az első négyben kell végeznünk a vébén, a kilencedik pedig meglehetősen messze van ettől. Amikor elkezdtük a munkát, kialakítottunk egy megfelelő utánpótlást, amivel előnyre tettünk szert legtöbb riválisunkkal szemben. Ez a fór most eltűnni látszik.”

„Utólag sok mindent másképp csinálna az ember. Az biztos, hogy van min gondolkodni. A vb óta talán egyszer néztem meg újra a találkozókat. Régebben többször elevenítettem fel a mérkőzéseket. Az emberi emlékezet kissé szelektív. Megnéztem, összesen három olyan meccsünk volt, amelyen a hajrában előnyről kaptunk ki – pechünkre a mostani vébén volt kettő.”

„Az újságírók szinte minden összecsapás után megkérdezték, de én és a játékosok szerint sem volt gond a csapaton belül. A szív rendben volt, a lélekkel azonban már nem ez a helyzet, s ezek az egygólos vereségek általában utóbbira vezethetőek vissza.”

„Nem lenne elegáns, ha nevekkel dobálóznék az utódomat illetően. Bízom benne, olyan szakvezetést kapnak a lányok, amely ennél többet hoz ki a gárdából, hisz a kilencedik helynél sokkal jobb teljesítményre képes a keret. Ugyanakkor a fürdővízzel együtt nem lenne szerencsés a gyereket is kiönteni. Az utánpótlás jól működik, Petrovics Mátyás és Mihók Attila jó munkát végez. Nem biztos, hogy nekem maradnom kellene, meglátjuk, mit hoz a jövő” – tette hozzá Merész András.

A teljes stúdióbeszélgetés itt megtekinthető:

 

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS