Merkantil Bank Liga: a két legjobb formában lévő csapat találkozik

Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga, azaz az NB II 16. fordulóját. A sláger kétségtelenül a legjobb formában lévő két csapat, a Balmazújváros és a Soroksár rangadója.

BUDAÖRS FC–HR-RENT KOZÁRMISLENY
(Csákvár, 13.30)
A Budaörs a legutóbbi négy mérkőzését elveszítette, de a héten erősödött, Bognár György került a szakmai igazgatói posztra. A hazai mérkőzéseit Csákváron rendező alakulat szeptember eleje óta pályaválasztóként három mérkőzésén nem szerzett gólt (sőt kikapott), csak a Nyíregyházát győzte le. A Kozármisleny sem győzött a legutóbbi négy fordulóban, de két döntetlennel azért szerzett két pontot. A Baranya megyei alakulat vendégként augusztus 20. óta játszott öt mérkőzéséből csak a legutóbbit, a listavezető Balmazújváros ellenit veszítette el.

CEGLÉDI VSE–SZOLNOKI MÁV FC
(Albertirsa, 13.30)
Három pont választja el egymástól a két csapatot, a Cegléd esetleges győzelmével beérné a Szolnokot. A pályaválasztó a legutóbbi hetekben csak a Budaörs ellen tudott nyerni (3-0) a bajnokságban, de egyáltalán nem rossz, sőt bajnoki helyezéséhez képest kifejezetten jó az albertirsai mérlege: nyolc mérkőzésen négy győzelem, két döntetlen és csak két vereség. A Szolnoki MÁV október első felében nyert ugyan kétszer, de aztán jött két 1-0-s vereség. Idegenben nem megy a csapatnak, a csákvári döntetlen és a siófoki győzelem hozta az eddigi összesen négy megszerzett pontot.

SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Gyula, 13.30)
A hazaiak az elmúlt hetekben nyeretlenek maradtak pályaválasztóként, két döntetlen után kikaptak a Soroksártól. Így is, kiváló idegenbeli teljesítményüknek köszönhetően, csupán egyetlen ponttal állnak a felcsútiak mögött. A Puskás Akadémia FC edzőt váltott a héten, Vincze István vette át a csapatot. A sárga-kékek a legutóbbi három fordulóban hét pontot szereztek, s bár előtte két meccsen csak egy pontot szereztek vendégként, a legutóbbi idegenbeli mérkőzésükről, Nyíregyházáról három ponttal tértek haza.

DOROGI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Dorog, 13.30)
A pályaválasztó ugyan öt ponttal kevesebbet gyűjtött, mint vendége, de az elmúlt hetekben jobban szerepelt ellenfelénél. A dorogiak a legutóbbi négy fordulóban veretlenek maradtak, nyolc pontot gyűjtöttek. Otthon a legutóbbi három meccsüket megnyerték a Cegléd, a Budaörs és a Szolnok ellen. A Kisvárda, noha egy ideig vezette is a tabellát, október második felében, elsősorban hazai pályán, a hívei által reméltnél gyengébben szerepelt, a legutóbbi három mérkőzésén csupán két pontot szerzett. Vendégként ugyanakkor augusztus 10. óta veretlen, sőt azóta 540 perc alatt mindössze egyetlen gólt kapott.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–SWIETELSKY-SOPRONI VSE
(Nyíregyháza, 13.30)
A nyíregyháziak a legutóbbi hat fordulóban csupán két pontot szereztek, s az első helyről visszacsúsztak a nyolcadikra, éppen nyolc ponttal állnak a Balmazújváros mögött. Az edzőváltás után (Mátyus János helyére Véber György került) döntetlennel folytatta a csapat a szereplését. A soproniak mindössze két ponttal állnak a rivális mögött, a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyertek. Vendégként eddig épen úgy tíz pontot szereztek, mint pályaválasztóként. Idegenben a legutóbbi három meccsükön hét pontot gyűjtöttek, mint a döntetlen is kiváló eredménynek számított a nagy formába lendült Mosonmagyaróvár otthonában.

BFC SIÓFOK–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Siófok, 13.30)
A Balaton-parti legénység egy hármas győzelmi sorozat után a legutóbbi öt fordulóban nyeretlen maradt, igaz, az utóbbi két meccse döntetlenre végződött. Pályaválasztóként az első hat mérkőzéséből csak a Dorog ellenit nem nyerte meg (sőt, azon kikapott), de e jó széria óta Szolnok és a Kisvárda ellen összesen egy pontot szerzett. A Békéscsaba a nagyon gyenge kezdés után, némi túlzással, a mezőny végéről az elejére rakétázott, de az elmúlt hetekben felemásan szerepel, a legutóbbi négy mérkőzésén csupán négy pontot gyűjtött. Az elmúlt két idegenbeli találkozóján, Csákváron és Zalaegerszegen összesen egy pontot szerzett.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–SZEGEDI EOL
(Mosonmagyaróvár, 13.30)
A feltámadt Mosonmagyaróvár már a mezőny első felében tanyázik, igaz, még csak a tizedik helyen. A legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szerzett. Pályaválasztóként ugyanakkor az első fordulóban, a ZTE ellen aratott győzelme óta csupán egyszer, a Puskás Akadémia ellen nyert. Mindazonáltal most biztos esélyes a vendégként eddig csupán egyetlen pontot szerző, utolsó helyezett SZEOL ellen. A szegediek a legutóbbi hat fordulóban sem pontot, sem pedig gólt nem tudtak szerezni.

VÁC FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Dunaújváros, 13.30)
A váciak megálltak a lejtőn, a legutóbbi két fordulóban ismét négy pontot gyűjtöttek. Ideiglenes otthonukban, Dunaújvárosban, a legutóbbi hat közül csak a Sopron ellenit veszítették el. A csákváriak a legutóbbi hat fordulóban veretlenek maradtak, négy döntetlen mellett kétszer nyertek. Vendégként a legutóbbi három fellépésükön öt pontot szereztek, két döntetlen mellett nyertek a sereghajtó SZEOL pályáján.

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–SOROKSÁR FC
(Balmazújváros, 16.00)
A forduló rangadóján a két legjobb formában lévő két csapat találkozik: a legutóbbi hat fordulóban a Balmazújváros (16) és a Soroksár (14) gyűjtötte a legtöbb pontot. A listavezető pályaválasztóként szeptember közepe óta magára talált, a legutóbbi három mérkőzését már megnyerte. A Soroksár vendégként csak az első mérkőzésén, Kisvárdán kapott ki, azóta veretlen. A legutóbbi hat idegenbeli találkozóján döntetlent győzelem, majd újabb döntetlen követett. Ha ezt vesszük, most újra iksz jönne.

ZALAEGERSZEGI TE FC–CIGÁND SE
(Zalaegerszeg, 16.00)
A ZTE egyike annak a négy csapatnak, amely egyaránt 26 pontnál tartva követi a Balmazújvárost. Három forduló óta veretlen. Ugyanakkor pályaválasztóként a legutóbbi négy mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni. Az újonc cigándi együttes még mindig az utolsó előtti helyen áll, noha a legutóbbi négy fordulóban nem kapott ki, 13 pontjából nyolcat ebben a szakaszban szerzett. Vendégként októberben (Pécsen) a Kozármisleny ellen győzött, majd Csákváron döntetlent játszott.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS