Merkantil Bank Liga: Először nyert a ZTE, a hajrában döntött az MTK

A másodosztályú bajnokság 4. fordulójában az eddig hibátlanul álló Nyíregyháza 3-0-ra kikapott Dorogon, a ZTE viszont begyűjtötte első sikerét.

A Vác sokáig tartotta magát az MTK Budapest vendégeként, a 32. perctől tíz emberrel játszva is döntetlenre állt, de a 70. percben az MTK megszerezte a vezetést, majd – immár kettős emberelőnyben – két további gólt szerezve eldöntötte a találkozót. Az első három fordulóban mindössze egy pontot gyűjtő ZTE magabiztosan, öt gólt szerezve verte a Siófokot, és elmozdult a kiesőzónából.

Az eddigi éllovas Nyíregyháza már a 3. percben hátrányba került Dorogon, és innen már nem is tudott felállni, a házigazdák két további gólt szerezve gyűjtötték be első győzelmüket.

A forduló rangadóján a Kisvárda nem adott esélyt a Gyirmótnak, és 3-0-ás győzelmével az élre állt a tabellán. Továbbra is jól megy a Kazincbarcikának, ezúttal egy másik újoncot, a Budafokot győzte le 2-1-re, és csatlakozott a szintén 10 ponttal álló Kisvárda-MTK duóhoz a tabella élén.

Merkantil Bank Liga, 4. forduló:

MTK-Vác 3-0 (0-0)
Gólszerző: Lencse 70. – 11-esből, Gera D. 86., Hrepka 90.
Piros lap: Gulyás 32., Görgényi 69. (mindketten Vác)

ZTE-Siófok 5-2 (2-1)
Gólszerző: Gál M. 18. – öngól, Babati 41., Balázs Zs. 75., Vernes 76., Kertész T. 89., ill. Nagy D. 39., Elek B. 82.

ETO FC-Csákvár 2-1 (0-0)
Gólszerző: Beliczky 58., Zamostny 84., ill. Tar 51.
Piros lap: Horváth D. 70. (Csákvár)

Dorog-Nyíregyháza 3-0 (2-0)
Gólszerző: Faragó 3., Simon A. 39. – 11-esből, Mészáros Á. 92.

KBSC-Budafok 2-1 (0-1)
Gólszerző: Boros 66., Kristófi 85., ill. Csizmadia 45.

Kisvárda-Gyirmót 3-0 (1-0)
Gólszerző: Délczeg 20., 84., Oltean 79.

Mosonmagyaróvár-Cegléd 0-1 (0-0)
Gólszerző: Peres 74.

Sopron-Békéscsaba 0-0

Soroksár-Budaörs 2-1 (0-1)
Gólszerző: Albert 65., Gyömbér 85., ill. Sajbán 44.

Szeged 2011-Szolnok 2-0 (0-0)
Gólszerző: Balázs 57., 70.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS