Merkantil Bank Liga: nem hibázhatnak a feljutásra pályázók

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában hét mérkőzést játszanak szombaton, egyet pedig vasárnap. A Gyirmót bebiztosíthatja a bajnoki címét, a feljutásra pályázó duó, a ZTE és a Mezőkövesd hazai pályán szerezhet fontos pontokat.

VÁC FC–SOROKSÁR SC
(Május 14., szombat, 17.30)

A Soroksár szenzációs formába lendült, a „hetes” szám jegyében. A legutóbbi hét mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, a legutóbbi hétvégén 7-0-ra verte a Dunaújvárost. Idegenben a legutóbbi négy meccsén diadalmaskodott, 2016-ban eddig csak Gyirmóton nem nyert (illetve kapott ki). A Vác a legutóbbi négy találkozójából hármat elveszített, pályaválasztóként, február 20. óta, csak a Szeged ellen tudott (három) pontot szerezni. Érdekes, hogy a Vác a mostani szezonban otthon csak egyetlen, októberi, a Kisvárda elleni találkozón, a Soroksár pedig vendégként november 7. óta egyszer sem játszott döntetlent.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–SZTK-ERIMA
(Május 14., szombat, 19.00)

A negyedik helyen álló, de a második helyezett Kisvárdától csupán egyetlen pontnyira álló Mezőkövesdnek minden pontra szüksége van a bajnokság hajrájában a feljutásért vívott harcban. Pintér Attila együttese a legutóbbi fordulóban, két nyeretlen találkozó után, ismét győzött, 1-0-ra verte idegenben az Ajka csapatát. A sárga-kékek hazai pályán, április utolsó napján, meglepő vereséget szenvedtek a feljavult Soroksártól, de előtte négy meccsüket is megnyerték. Ugyanakkor a szigetszentmiklósiakkal az elmúlt találkozókon rendszeresen „csak” döntetlenre végzett. A vendégek a legutóbbi fordulókban visszacsúsztak a sereghajtók közé, március 19. óta, egyetlen kivételével, mindegyik bajnoki mérkőzésüket elveszítették. A hazai mérlegük nagyon rossz, az idegenbeli picivel jobb, a legutóbbi öt fellépésükön csak kétszer kaptak ki.

DUNAÚJVÁROS-PASE–FC AJKA
(Május 14., szombat, 19.00)

Az utolsó három helyezettből kettő egymás ellen játszik. A nagy gondokkal küzdő Dunaújváros a legutóbbi fordulóban súlyos, hétgólos vereséget szenvedett Soroksáron. Október 31., az éppen Ajkán aratott 6-0-s diadal óta csupán egyetlen bajnoki mérkőzését nyerte meg. Az Ajka szintén nagyon rossz passzban van, de még ennek ellenére is megdöbbentő adat, hogy sem a 2014–2015-ös bajnokságban, sem pedig a 2015–2016-os eddigi fordulóiban se tudott idegenben bajnoki mérkőzést nyerni. Ugyanakkor a legutóbbi pontját vendégként, a Budaörs pályáján szerezte. Az előző fordulóban 1-0-ra kikapott Ajkán a Mezőkövesdtől.

SWIETELSKY-SOPRONI VSE–GYIRMÓT FC
(Május 14., szombat, 19.00)

Ebben a párban is szinte szomszédvárak találkoznak. A hazaiak április 3-án, Vácon nyertek legutóbb, azóta három vereség után kétszer döntetlenre játszottak. Az egy héttel ezelőtti, csákvári 3-3 jó eredménynek számított. A listavezető gyirmótiak az elmúlt két fordulóban annyi vereséget szedtek össze két rangadón, amennyit előtte az idény addigi egészében. Kikaptak, sőt nem szereztek gólt sem Balmazújvárosban, sem pedig Zalaegerszegen. Most, ha nyernek, a többi találkozótól függetlenül bebiztosítják bajnoki elsőségüket, s egyben a feljutást.

ZTE FC–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA
(Május 14., szombat, 19.00)

A Zalaegerszeg, noha előtte lépést tévesztett, a legutóbbi fordulóban a listavezető Gyirmót elleni 3-0-s győzelemmel tartotta nagyon is éberen feljutási álmait. Az immár ifjabb Mihalecz István által irányított gárda minden további találkozóját saját pályáján játssza majd. A sorban az első a szegediek elleni, amely a két együttes helyezése alapján sima győzelemnek ígérkezik, de nem árt tudni, hogy a vendégek a legutóbbi fordulóban, megszakítva rossz szériájukat, hazai pályán legyőzték a jól szereplő, a tavasz derekától bravúrokra is képes Balmazújvárost. Ellenpont: október vége óta a Tisza-parti gárda mindössze négy pontot gyűjtött idegenben.

SZOLNOKI MÁV FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Május 14., szombat, 19.00)

A szolnokiak apró pici lépésekben gyűjtögetik a pontokat, a legutóbbi négy fordulóban nem szenvedtek vereséget, ilyen jó sorozatuk még nem volt az idényben. Hazai pályán is javult a mérleg, legyőzték például az egyik élcsapatot, a ZTE-t. A Csákvár a legutóbbi fordulóban 0-3-ról egyenlített hazai pályán a Soproni VSE ellen. A gárda tavasszal idegenben jól teljesít, csupán Mezőkövesden kapott ki, február 27. óta minden további (három) mérkőzésén három gólt szerezve megnyerte.

BFC SIÓFOK–BUDAÖRS
(Május 14., szombat, 19.00)

A Siófok az elmúlt hetekben kitűnő formában játszik, s ez még akkor is igaz, ha a legutóbb „csak” döntetlent ért el Szolnokon. Előtte nyert az Ajka, a Sopron és a Szigetszentmiklós ellen is. Hazai pályán a mostani szezonban csak április második felében nyert először két egymást követő mérkőzésen. A Budaörs nagyon hosszú rossz sorozatot zárt le, február 20. óta, kilenc nyeretlen meccs után, ismét győzött. Ráadásul vendégként, öt vereség után.

BALMAZ KAMILLA–KISVÁRDA
(Május 15., vasárnap, 18.15)

A balmazújvárosiak február 27. óta a legutóbbi fordulóban kaptak ki először, 2-1-es vereséget szenvedtek Szegeden. Hazai pályán a legutóbbi négy meccsükön tíz pontot szereztek, hármon még gólt sem kaptak, pedig a Gyirmót és a ZTE is. A Kisvárda a legutóbbi hat meccsén 16 pontot gyűjtött, idegenben a legutóbbi öt meccsén százszázalékos maradt.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS