Messias első szavai a Milan játékosaként

Junior Messias volt a Milan utolsó nyári szerzeménye az átigazolási időszakban. A brazil támadó-középpályás érkezését a mercato utolsó napján jelentette be a klub.

Messiast 2,6 millió euróért vette kölcsön a Milan a Crotone együttesétől és ha beválik, a szezon végén 5,4 millió euróért végleg megvásárolhatja. A brazil futballista a 30-as mezszámot választotta és Pioli vélhetően támadó-középpályásként vagy jobb szélső támadóként számít rá.

A KLUBVÁLTÁSÁRÓL
“Nagyon érzelmes pillanat volt, mert ez a kedvenc klubom. Milan rajongó vagyok és nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek.”

MALDINIRŐL ÉS IBRAHIMOVICRÓL
“Paolo egy kivételes futballista volt és most igazgatóként is nagyszerű munkát végez a Milannál. Ő egy példaértékű személy. Zlatan pedig egy rendkívüli játékos.”

A MÚLTJÁRÓL
“Az utcán tanultam meg focizni a barátaimmal játszva. Néha még egyedül is fociztam. Bárhol, ahol volt rá lehetőség, ott rugdostam a labdát. Csodálatos érzés volt és ez volt az, amit a legjobban szerettem csinálni. Egyedül az számított, hogy jól szórakozzak.”

OLASZORSZÁGRÓL
“A szüleim mindig biztattak. A családomnak, a feleségemnek és a gyerekeimnek köszönhetően éretté váltam. Minden más volt számomra, amikor először érkeztem Olaszországba, mert előtte soha nem hagytam el a kisvárosomat. Ez egy teljesen másik világ volt számomra. Rögtön beilleszkedtem és találtam munkát magamnak. Körülbelül 30-40 nap után a bátyám – aki Olaszországba hozott – hazatért Brazíliába, én pedig itt maradtam.”

AZ ÁLMÁRÓL
“Volt egy pont, amikor elvesztettem a reményt, mert már 25 éves voltam és még mindig egy amatőr bajnokságban játszottam. Az amatőr bajnokság általában 10 hónapig tartott, ennyi időre szólt a szerződés és a fennmaradó 2 hónapban nyaralás helyett dolgoztam. Általában futárként vállaltam munkát és életem azon időszaka megtanított az élet valódi értékeire. Nagy motivációt adott. A kemény munkának köszönhető, hogy most ott vagyok, ahol. Rengeteg áldozatot hoztam. Amikor eléred ezt a szintet, bizonyítanod kell magadnak és keményen dolgozni.”

A PÉLDAKÉPÉRŐL
“A Milanban számos nagyszerű játékos volt. A kivételes játékosok a példaképeim, de nem csupán a brazilok, hanem az olaszok közül is.”

A CSAPATRÓL
“A csapat nagyszerű alapokkal rendelkezik, jól teljesít és jól edz. Úgy vélem, hogy képesek vagyunk elérni a céljainkat.”

ÖNMAGÁRÓL
“Alázatos ember vagyok és csapatjátékos. Ez az egyik legfőbb erősségem. Az embernek sok munkát kell beletennie abba, amit csinál és áldozatokat kell hozni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok erre a szintre, de évről évre, szezonról szezonra keményen megdolgoztam érte. Mindent beleadtam, hogy teljesítsek és így sikerült. Az álmok valóra válnak, ha hiszel bennük.”