Messias: “Fontos volt meggyőzően nyerni”

Junior Messias, a Milan támadója a Wolfsberger elleni 5-0-s győzelem után elárulta, hogy milyen személyes célt tűzött ki maga elé a 2022/2023-as idényre, valamint beszélt az előszezonról, az ausztriai edzőtáborról és a maradásáról is.

“Fontos volt ez az eredmény és a teljesítmény a legutóbbi mérkőzésünk után. Kulcsfontosságú volt, hogy ezúttal meggyőzően nyerjünk, amit sikerült is véghez vinnünk. Természetesen van hová fejlődni és kissé hajlamosak vagyunk elkövetni néhány hibát, mivel még nem értük el a legjobb erőnléti szintet. Ennek ellenére jó úton járunk.” – mondta Messias.

“Edzőtábor? Egységesek vagyunk csapatként és volt egy nagyszerű kerékpártúránk itt Ausztriában. Nagyon szép volt és továbbra is keményen dolgozunk, hogy a legjobb formában legyünk a szezon kezdetére. Normális, hogy a felkészülési időszak ezen szakaszán még nem vagyunk csúcsformában, de igyekszünk minden nap fejlődni. Bajnokok Ligája? Az előző szezonban jól teljesítettünk a nemzetközi porondon, nagyon erős csoportunk volt és nem volt könnyű dolgunk. Ebben az idényben jobbnak kell lennünk. Csapatszinten az a célunk, hogy továbbra is nyerjünk. Személyes célom, hogy jobban teljesítsek, mint tavaly.”

A Milan vezetősége a nyáron úgy döntött, hogy a kölcsönszerződés lejártát követően megvásárolja Junior Messiast, aki végleg a Rossoneri játékosa lett. A megegyezés értelmében a Milan mintegy 4,5 millió eurót fizetett a játékjogáért a Crotone együttesének.

“Mindig is éreztem a klub bizalmát. Nyilvánvalóan jobban kell teljesítenem és mindig igyekszem a tőlem telhető legjobbat kihozni magamból. Úgy vélem, hogy képes vagyok javítani az előző szezonban nyújtott teljesítményemen.”