Messias: „Minden áldozatot meghozok a csapatért”

Junior Messias, a Milan brazil támadója szerint Zlatan Ibrahimovic nagyon fontos a csapat számára és elmondta, hogy nem okoz problémát számára szárnyvédőként játszani, ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a csapatot.

A 31 esztendős támadónak a háromvédős játékrendszerre történő váltással alkalmazkodnia kellett és a Monza elleni 1-0-ra megnyert mérkőzésen Stefano Pioli jobb oldali szárnyvédőként küldte pályára. Messias jó teljesítményt nyújtott és győztes góllal vette ki a részét a sikerből. A játékos a Milan alapítvány éfordulóján rendezett eseményen nyilatkozott.

A CSAPAT FORMÁJÁRÓL
„Mindannyian ismerjük azt a nehéz időszakot, amelyet átvészeltünk. Három fontos győzelmen vagyunk túl, amelyeken nem kaptunk gólt. Továbbra is keményen kell dolgozni a következő mérkőzésekre.”

AZ ÚJ POSZTJÁRÓL
„Minden áldozatot meghozok azért, hogy segítsem a csapatot. Nálam ebben nincs különbség. Nyilvánvalóan még van tennivalónk, mint mindig. Ebben a nehéz periódusban is jól dolgoztunk. Óvatosnak kell lennünk. Az érkezésem óta az edző rendelkezésére állok. A többit az embereknek kell megítélniük, én csak a munkámat végzem.”

A CÉLKITŰZÉSEKRŐL
„A szezon elején az volt a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, de tekintettel a Napoli rendkívüli szezonjára, gratulálnunk kell nekik. Továbbiakban a célunk a Bajnokok Ligája-indulás lesz.”

IBRAHIMOVICRÓL
„Ibra mindig nagyon fontos a csapat számára és a jelenléte nagy öröm. Természetes, hogy nagy segítségére van a csapatnak a pályán.”